Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2024.04.24.

Hollywoodi színészekkel forgatott, most a zsidó sorsot viszi színpadra

Van egy magyar színész, aki Antonio Banderas-szal és Sylvester Stallone-val is megverekedett, most viszont egyedül áll színpadra. Annyira fontosnak tartotta a darab mondandóját, hogy a saját pénzét is beletette a produkcióba.

Salinger Gábor egyszerre színész és kaszkadőr. Most azonban nem kaszkadőrként vállal kockázatot, hanem saját színházi produkciót hozott létre, egy számára fontos témáról szóló színdarabra költve a kaszkadőrként is megkeresett pénzét.

A színész, kaszkadőr (jobbra) szó szerint a bőrét vitte vásárra a sikerért /
A színész-kaszkadőr fontosnak tartotta a mondanivalót, ezért akarta színpadra vinni a zsidó sorsról szóló darabot / Fotó: Salinger Gábor

 

Megrázó történetet mesél el

Salinger Gábor évek óta érdeklődik a holokauszt irodalom iránt. Így akadt rá Zsolt Béla Kilenc Koffer című könyvére, ami a magyar holokauszt irodalom egyik remeke. 

Ha valakire azt lehet mondani, hogy az élete kész regény, hát akkor Zsolt Béláé az volt. Ebben a művében a nagyváradi zsidók deportálását írja le, mint szemtanú, kíméletlen, megrázó őszinteséggel, ma is érvényes morális kérdéseket boncolgatva

– mondta Salinger Gábor. A színpadi változat Schallinger Richárd író keze munkája, a színpadra alkalmazásban pedig Szabó István Oscar-díjas filmrendező segített a tanácsaival. 

Saját pénzét tette bele a produkcióba

Salinger Gábor ezúttal színészként vállalt kockázatot azzal, hogy Zsolt Bélát kelti életre, javarészt egy monodráma főszereplőjeként. Egy kaszkadőr vakmerőségével fogott bele ebbe a művészileg újszerű produkcióba, ahogy annak finanszírozásába is. Ha szabódva is, de kérdésünkre nem tagadta, hogy az előadás létrehozásához a többmilliós költségnek csak egyharmadát adta egy támogató, a többit a családjával együtt ő fizette. Mélyen a zsebébe nyúlt, mert meg akarta mutatni azoknak is a Kilenc Koffer című művet, akik nem olvasták, de színházkedvelők.

Az első visszajelzések biztatóak. A budapesti Bálint Házban már három előadást tartottak teltházzal és nagy sikerrel, áprilisban még egy újabb előadás lesz. Salinger Gábor szerint ez csak a kezdet, amelyet több vidéki előadás követhet a magyar zsidóság deportálása 80. évfordulójára emlékező programsorozat keretében.

Sokat elárul, hogyan fogadta a monodrámát a közönség. Az utolsó mondatot egy percnyi néma csend, mondhatni, döbbenet követte, csak azután jött a kirobbanó taps. Talán ezt hívják katarzisnak.

Salinger Gábor, színész
Salinger Gábor a monodrámában  Fotó: olvasói

Most már ő tanítja a kaszkadőröket

Salinger Gábor évtizedekig játszott a Vígszínházban, imádták a gyerekek is, például a Dzsungel könyvében vagy ezerszer alakította Buldeót, a vadászt, váltott szereposztásban. A filmvilágban nemzetközi kaszkadőr karriert futott be. Dolgozott többek között Jan Reno-val, Sylvester Stallone-val és Antonio Banderas-szal is. A filmforgatások során sok veszélyes jelenetben szerepelt, verekedett, autós üldözéses jelenetekben borult és gyulladt fel, nagy magasságokból zuhant alá. Ilyen volt az is, amikor Bezerédi Zoltán helyett esett le egy hídról.

Salinger Gábor elárulta: kaszkadőrökkel szívesebben küzd meg a forgatásokon, mint filmsztárokkal. A kaszkadőrök, ha úgy adódik, beleállnak a pofonba, a sztárokkal viszont vigyázni kell, még hozzájuk érni sem szabad, csak mímelni lehet a verekedést. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok profi módon műveljék a szakmát, ezért kaszkadőrképző iskolában is tanít.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István