INSIDER

Szerző H. A.

Létrehozva: 2024.04.09.
Módosítva: 2024.04.09.

Korai volt az öröm: több vármegyére is veszélyjelzést adtak ki

Az előrejelzések szerint napsütéses idő köszönt ránk, csapadék nélkül.

Nyáriasan vette kezdetét a hét, és a mai napon is kellemes melegben lesz részünk: a Köpönyeg előrejelzésében azt ígéri, hogy folytatódik a fátyolfelhők szűrte napos, meleg idő. Eső továbbra sem lesz, mialatt a délkeleti szél többfelé megélénkül. 22-29 fokos maximumok várhatók.

A mai időjárás / Fotó: Köpönyeg

Szerdán a fátyolfelhők mellett északnyugat felől gomolyfelhők érkeznek, de zápor inkább csak északon, elvétve fordulhat elő. Az ÉNy-i szél többfelé megerősödik, a hőmérséklet pedig 16 és 24 fok közé csökken.

Csütörtökön változóan felhős időre van kilátás, többórás napsütéssel. Még élénk lesz az ÉNy-i szél, és 16-21 fok lesz a valószínű délután.

Pénteken sok napsütés lesz a valószínű kevés felhővel, csapadék nélkül. 19-24 fok közé erősödik a nappali felmelegedés. Az ÉNy-i szél még élénk lesz.

Kiadták a veszélyjelzést is

A HungaroMet Nonprofit Zrt. veszélyjelzésében szerdára citromsárga riasztást adott ki három vármegyére is. Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegye az erős széllökések miatt kapott figyelmeztetést.

Fotó: met.hu / Országos Meteorológiai Szolgálat

 

 

origo.hu

Harry Kane teljesen összeomlott a BL-bukás után, megalázták a szurkolók - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Tompos Kátya rákos beteg

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van

INSIDER

Semmi sem szent: tucatjával lopják a muskátlikat a váci temetőből

INSIDER

Szervezhetsz szabadtéri programokat a hétvégére? - most kiderül, hogy mi vár ránk az időjárásban

INSIDER

Hatalmas akciót indít a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank, itt vannak a részletek