INSIDER

Szerző SK

Létrehozva: 2024.04.09.
Módosítva: 2024.04.09.

Lecsaptak a rendőrök, drogos taxis bukott le Budapesten

Rengeteg hivatásos sofőrt ellenőriztek.

A budapesti rendőrök április első hétvégéjén 166 taxisofőrt ellenőriztek, egy sofőrt elfogtak, aki kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül, kétszeres eltiltás ellenére vezetett - írja az MTI.
 

taxi
Fotó: Pexels / Pexels

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy egy másik sofőr szintén az eltiltás hatálya alatt vezetett, ruházatában pedig drog fogyasztására utaló, anyagmaradvánnyal szennyezett csövet találtak. A rendőrök előállították mintavételre, ami pozitív volt - tették hozzá.
     Három személyszállító az előre meghatározott tarifánál jóval többet számlázott: menet közben átváltották az órát, hogy az a végén magasabb összeget mutasson. A tarifázással két sofőr a jogszabályban meghatározott 440 forint/kilométer helyett 880 forinttal számolt, egy pedig menet közben 3500, majd 5500 forint/kilométer díjra váltotta át a számlálót.
    További kilenc járművezető nem tudta a helyszínen igazolni, hogy engedéllyel nyújt szolgáltatást.

 

origo.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála