Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
INSIDER

Szerző Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2024.05.14.
Módosítva: 2024.05.14.

„Bízunk benne, hogy három év múlva a saját lábán ballaghat majd" – Óvodás lett az izomsorvadásos Ádin

A 3 éves, debreceni kisfiú egy súlyos, genetikai betegségben, Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. Ha nem kapja meg időben a méregdrága kezelést, maximum 30 éves kort élheti meg. A kis Ádin azonban nem adja fel a harcot, hamarosan megkezdi az óvodát is.

Jó hírrel jelentkezett Krucsó Anikó, a három éves, debreceni kisfiú, Kneifel Ádin anyukája: Ádin nemrég beiratkozhatott az óvodába. Bár a kisfiú súlyos genetikai betegségben szenved, így évei meg vannak számlálva, de az élet számára sem áll meg. Ősszel már megkezdheti a kiscsoportot egy debreceni óvodában, amit már nagyon vár.

A gyönyörű szőke kisfiú súlyos betegségben szenved, de hamarosan elkezdheti az óvodát  Fotó: Facebook/Együtt Ádin Kezét Fogva Alapítvány

„Ott lesz mellette végig egy ember, aki őt segíti és vigyázz rá"

Az izomsorvadásos kisfiú sajnos többet esik, mint a vele egyidős, egészséges gyerekek, mozgására jobban oda kell figyelni. Épp ezért családjának nagyon fontos volt, hogy olyan oviba járhasson Ádin, ahol figyelnek és vigyáznak rá.

Nemrég megint elesett a bölcsiben, így most azon gondolkodunk, hogy a kezelésig vagy az ovi kezdésig kivegyük-e. Mert úgy néz ki csak mi tudunk rá vigyázni. Velünk van biztonságban. Ebben az óvodában azonban fogadnak mozgásproblémás gyerekeket, így mindig mellette lesz egy ember, aki őt segíti és vigyáz rá

– nyilatkozta Anikó a Ripostnak, aki azt is elmondta, hogy Ádinnak nagyon tetszett az óvoda, a csoportszoba és az udvar is. A kisfiú már nagyon várja, hogy mehessen.

„Bár a betegség és az idő ellen egy percre sem hagyjuk abba a küzdelmet, közben történnek olyan izgalmas, kedves események is Ádin életében, ami minden korabeli kisfiúnál megszokottak. Most például az óvodai beiratkozás" – mesélt örömükről az édesanya.

3 évig lesz ebben az oviban és bízunk benne, hogy a saját lábán ballaghat majd el és kezdheti el az iskolát

– tette hozzá az édesanya.

„Fáradtak vagyunk, de haladunk a cél felé"

Ahogy arról már a Ripost többször is beszámolt, a kisfiú állapotának romlását egy amerikai génterápia tudná megállítani. Ez a génterápia mentené meg Ádint a kerekesszéktől és lehetőséget adna számára, hogy megélje a felnőttkort. A génterápia azonban nagyon drága, 1,3 milliárd forint. A család rendületlenül azért gyűjt, hogy elérjék ezt a csillagászati összeget és megmentsék kisfiuk életét.

Fáradtak vagyunk nagyon, jó lenne már egy gondtalan hétvége de haladunk a cél felé. Ádin aktuális egyenlege 182 912 160 Ft, ami csodálatos összeg, minden forintért nagyon hálásak vagyunk, amivel Ádin gyógyulását támogatjátok

– tette hozzá Anikó, aki nemrég arról számolt be, hogy hiába próbálnak bármit, sajnos semmi nem segít, Ádinnak nem lettek jók a legutóbbi eredményei. Így számukra tényleg csak a génterápia az utolsó esély, amibe kapaszkodhatnak.

 

origo.hu

Kifütyülték, nevetségessé tették az ukránoknak hízelgő német külügyminiszternőt - videó

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

magyarnemzet.hu

Egy lépésre a világháború, a balti államok és Lengyelország megnevezték a csapataik Ukrajnába küldésének feltételeit

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

vg.hu

A Primark felkészült a lopásokra, és kiderült, hogyan lehet kedvezményeket kicsikarni a kasszánál

ripost.hu

Újabb riasztást kapott az ország: nem lesz köszönet abban, ami felénk tart

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Másra akarta kenni a gyilkosságot a férfi, aki minden idők egyik legbrutálisabb bűncselekményét követte el

INSIDER

Kocsis Máté: június 9-én megvédhetjük Magyarország békéjét

INSIDER

"Kérlek, vigyázz ránk fentről" - így köszöntek el a verőcei hajótragédia utolsó áldozatától

INSIDER

Szívfacsaró látvány: így néz ki a verőcei hajóbalesetben elhunyt Bogi sírja - fotó