Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
INSIDER

Szerző B.

Létrehozva: 2024.05.14.

Szijjártó Péter: békepártiak és háborúpártiak között lehet választani június 9-én

Az európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában, így már nem bal- és jobboldal, hanem háború- és békepárti oldal között kell választani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezett pódiumbeszélgetésen arról számolt be, hogy a közelgő választás különös jelentőséggel bír, mivel Magyarország "elementáris erejű nyomás" alatt áll jelenleg.

Kiemelte, hogy eddig azt lehetett mondani, hogy a politikusok ideológiák által vezéreltek, tesznek olyan dolgokat, amelyek következményeit nem tudják felmérni, azonban azért "vannak még az életnek olyan reprezentánsai, mint például a katonák, akik józan ésszel gondolkoznak, két lábbal állnak a földön, és tisztában vannak azzal, hogy minek mi a következménye".

Sajnos mára ezt az illúziónkat is fel kellett adni, mert az Európai Unió mellett már a NATO is belecsúszik abba a háborús készülődésbe, ami gyakorlatilag most már az őrültség kategóriáját is eléri

 - jelentette ki, elfogadhatatlannak nevezve, hogy egyes európai politikai vezetők már atomfegyverekről beszélnek.

Tehát nem óvodás gyerekekről beszélünk, nem a hatalom közelébe soha nem kerülő, elborult elméjű extrémistákról beszélünk, hanem az európai politikai életben döntéshozatali pozícióval rendelkező, komolynak gondolt és az emberek által megválasztott vezetőkről beszélünk, akik a nukleáris fegyverek használatát nem mint egy szitokszó, hanem mint lehetséges forgatókönyv mondják ki

 - tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a NATO előzőleg világos döntést hozott, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, és mindent meg kell tennie a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal, az ugyanis világháborút jelenthetne.

Ugye felrajzoltuk közösen ezt a vörös vonalat (.) És most egy ilyen jó nagy radírgumival elkezdtük ezt kiradírozni

 - hangsúlyozta, sérelmezvén, hogy a NATO fokozni kívánja koordináló szerepét az ukrajnai fegyverszállításokban, részt tervez venni a katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatást akar elfogadni Kijev részére.

Megerősítette, hogy a kormány ehhez semmilyen formában nem kíván hozzájárulni, a cél, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie, Magyarország területén se kerülhessen sor semmi hasonló cselekményre és az adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni.

Aláhúzta: hazánk mind a három ügyben egyedül maradt, a másik egy-két vonakodó tagország is beállt már a sorba.

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ez sem vinne közelebb a háború végéhez, a csatatéren ugyanis láthatóan nincs megoldás, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a fegyverszállítások csak meghosszabbítják a harcokat.

A miniszter leszögezte, hogy a NATO-s javaslattal szembeni hatékony ellenálláshoz komoly támogatást jelentene egy kedvező választási eredmény, egy mindent elsöprő társadalmi akarat, ezzel Brüsszelben is lehetne érvelni, hogy a magyarok emberek mindezt nem szeretnék.

Az európai politikai vezetők most tényleg úgy gondolják, hogy ez az ő háborújuk. Ami ugye azért egy hamis állítás, mert Európát senki nem támadta meg, a NATO-t senki nem támadta meg. Itt egy országot támadtak meg, Ukrajnát. És Ukrajna harcol is saját magáért hősiesen

 - közölte.

Végül úgy vélekedett, hogy a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában.

Mert ugyanúgy, ahogy 2022 áprilisában felsorakozott a két oldal egymással szemben, itt már nem bal-jobbként sorakoztunk fel, hanem háborúpártiak meg békepártiak. És most is ez van, a képlet teljesen egyszerű. Lehet választani a békepártiakat meg a háborúpártiakat, az összes többi mese

 - fogalmazott.

origo.hu

Meghalt a litván kosaras, 66 métert zuhant részegen

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

vg.hu

Ezek a legveszélyesebb autópályák Magyarországon – meglepő, ami az M7-esen történik

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

vg.hu

A világ legdrágább autói még a dollármilliomosok pénztárcáin is nyomot hagynak

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

mindmegette.hu

Leszerelik az önkiszolgáló kasszákat, és kiderült, hogy már az air fryerekben sem bízhatunk!

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER

„Ez nem a mi háborúnk, nem nekünk kell odamenni harcolni" - így vélekednek a magyarok a háborúról

INSIDER

Magyar Péter a kötelező sorkatonaságot támogató Weberrel akar szövetségre lépni

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Másra akarta kenni a gyilkosságot a férfi, aki minden idők egyik legbrutálisabb bűncselekményét követte el

INSIDER

Kocsis Máté: június 9-én megvédhetjük Magyarország békéjét

INSIDER

"Kérlek, vigyázz ránk fentről" - így köszöntek el a verőcei hajótragédia utolsó áldozatától

INSIDER

Szívfacsaró látvány: így néz ki a verőcei hajóbalesetben elhunyt Bogi sírja - fotó