INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.17.

Súlyos csapások érték Ukrajna második legnagyobb városát

Az oroszok 20 kilométerre vannak a harkivi körgyűrűtől.

Orosz közlés szerint csapataik 20 kilométerre megközelítették a harkivi körgyűrűt, az ukránok szerint a helyzet továbbra is súlyos, de lassult az oroszok előretörése. Az amerikai külügyminiszter a súlyos helyzetre tekintettel újabb 2 milliárd dolláros katonai segélyt ígért meg Kievnek.

Két hőerőművet is megsemmisítettek az Oroszok Harkivban - Fotó: Pavlo Pahomenko /  MTI

A folyamatos orosz tüzérségi támadások megakadályozták az ukrán erőket abban, hogy erődítményeket építsenek a nemzetközi határtól számított három-öt kilométeren belül, ezért a határtól körülbelül 12-13 kilométerre, illetve 20 kilométerre hozták létre az első és a második védelmi vonalat. Szerhij Rahmanyin parlamenti képviselő a Reuters hírügynökségnek a kialakult helyzetről azt mondta, „az ukrán fegyveres erők meggyengültek, és ezt az oroszok megpróbálják kihasználni."
A kelet-ukrajnai nagyváros, Harkiv szinte védelem nélkül van kitéve a légicsapásoknak. Az orosz csapatok már két nagy hőerőművet leromboltak a légvédelem hiánya miatt. Az ukrán energiaszolgáltatók vészhelyzeti áramszüneteket vezettek be.
Az amerikai székhelyű Háborút Tanulmányozó Intézet (ISW) ukrán tisztviselőkre hivatkozva azt írja, hogy lassult az orosz támadás üteme Harkiv megye északi részén. Úgy értékelik, hogy az orosz erők legfeljebb nyolc kilométerre haladtak előre a nemzetközi határtól, és egy „ütközőzóna” létrehozását helyezik előtérbe a mélyebb behatolás helyett.
Az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken újabb 2 milliárd dollár értékű katonai támogatást ígért Kievnek, ezzel kapcsolatba Zelenszkij ukrán elnök azt hangsúlyozta, hogy két Patriot légvédelmi rendszer jelentősen javítana a térség helyzetén.

 

origo.hu

Ez volt Tompos Kátya egyik utolsó üzenete

ripost.hu

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó

metropol.hu

Most derült csak ki: ismert ember a verőcei hajóbaleset egyik áldozata

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 829. napja – Dél-Korea szerint nagy a baj, Oroszország illegálisan szerzett fegyvereket vethet be Ukrajnában

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

mandiner.hu

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor beszédét a Békemeneten! (VIDEÓ)

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

A kép, amely mindent elmond a Békemenetről

ripost.hu

"Mi már áradunk!" - ennyien vannak vonulnak a Békemeneten

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó