Létrehozva: 2023.05.14.

Megrohanták az emberek a Sándor palotát, Novák Katalin így fogadta őket - képgaléria

Egy évvel ezelőtt iktatták be Novák Katalin köztársasági elnököt, a jeles évforduló alkalmából pedig megnyílt a látogatók előtt a köztársasági elnök hivatalának otthont adó budavári Sándor palota. A szerencsések találkozhattak is a köztársasági elnökkel, aki szívélyesen fogadta a látogatókat.

Az eső ellenére hosszú sorban, türelmesen várták a látogatók, hogy bejussanak a Sándor palotába a köztársasági elnök beiktatásának évfordulójára rendezett nyílt napon. Az elnöki hivatal ritkán nyílik meg a "civilek" előtt, ám ma bárki beléphetett és ha szerencséje volt, maga a köztársasági elnök fogadta. Este 6-ig van nyitva vasárnap a Sándor palota.

Ma bárki találkozhatott a köztársasági elnökkel. Fotó: Metropol

Nagyon sok vidéki utazott a  fővárosba csak azért, hogy belülről is megcsodálhassa a Sándor-palotát és abban a reményben, hogy személyesen találkozhat Novák Katalinnal. Az ingyenes nyílt napon a látogatók szemügyre vehették a Kék szalont, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalont, valamint a Tükörtermet, ahol a köztársasági elnök fogadja a különböző államfőket. A legszerencsésebbek pedig akár Novák Katalinnal is összefuthattak, hiszen a köztársasági elnök is fogadta a vendégeket, sőt kiment a várakozók közé.

Rengetegen látogattak a Sándor palotába, türelmesen várták, hogy bejussanak. Fotó: Metropol

Az érdeklődők megismerkedhettek a 2002-ben újjászületett Sándor palota történetével és megtekinthették azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején. A látogatók azt is megtudhatták, hogy a köztársasági elnök hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízólevelét.

Novák Katalin kiment a Sándor-palota elé és beszélgetett a várakozókkal. Fotó: Metropol

Körbejárhatták az évszázadokon át reprezentatív funkciót betöltő történelmi helyiségek is, mint például a Tükörterem, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon. A nyílt nap vasárnap este 6-ig tart, addig fogadják az érdeklődőket.

Nézd meg az eseményről készült képgalériánkat!

 


 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-