Létrehozva: 2023.06.24.

Itt tart most a Budavári Palotanegyed felújítása, mutatjuk, milyen lesz – Galéria!

Évek óta dolgoznak azon a szakemberek, hogy a budai vár és környezete visszakapja régi fényét. Mutatjuk, hol tart a Nemzeti Hauszmann Program és milyen lesz Buda ékessége, ha elkészülnek.

A Ripost korábban beszámolt róla, hogy a magyar kormány a Nemzeti Hauszmann Program meghirdetésével úgy döntött, hogy a második világháború utáni méltatlan állapotát megszüntetve helyreállítja, valamint felújítja a Budavári Palotanegyedben található épületeket.

Daruerdő a Budavári Palotanegyedben: gőzerővel folyik a felújítási program. Fotó: Máté Krisztián / Ripost

A Honvéd Főparancsnokság épületének megmaradt szintjei a többi épülethez képest jóval korábban, 2012–2014 között részleges felújításon estek át. Ezt követően 2021-ben kezdték el az épület megújítását.

A Budavári Palotanegyed felújításának részeként következett 2018-ban a Karmelita épületegyüttes, majd 2020-ban a Főőrség épülete és Mátyás kútja. 2021-ben a Szent István-terem, a Lovarda és a Csikós-udvar, a Habsburg-kapu a hozzá tartozó díszkerítéssel, lépcsővel és turulszoborral, továbbá a Hauszmann-féle rámpa, az Ybl-támfal, a Stöckl lépcső és az új liftek, ezen kívül a Halászó gyerekek kútja, a Neptun kútja és a Triton kútja is. A felújítások az utóbbi néhány évben tehát egészen jól haladnak.

A Ripost megkereste a Várkapitányságot, hogy utánajárjunk annak, hogyan halad a felújítás jelenleg és milyen ütemezésre számíthatunk 2023-ban.

A déli összekötő szárny és benne a Szent István-terem újjáépítése után hozzáfogtak az északi szárny megújításához – tudtuk meg. A Várkapitányság információi szerint

az újjászületett Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállítás személyes vagy tabletes tárlatvezetéssel látogatható. A megnyitásától kezdve hatalmas az érdeklődés, idáig több mint 150 ezren tekintették meg a Szent István-termet, és több mint 120 ezren a Hauszmann-sztori című kiállítást.

Megtudtuk továbbá, hogy a 2023-as tervek szerint még idén felújítják Karakas pasa tornyát, amelyben információs pont, kávézó, bolt és egy új mosdó szolgálja majd a Budai Várba látogatók kényelmét.

A torony átadásával gyakorlatilag lezárul egy folyamat, amelynek eredményeként teljesen újjászületett a korábban méltatlanul elhanyagolt Csikós udvar.

Ami a Budavári Palotanegyed teljes felújítását illeti, lapunk megtudta:

A Nemzeti Hauszmann Program keretében ütemezetten haladunk a Budavári Palotanegyedet körülvevő várfalak, bástyák, tornyok és rondellák teljes rekonstrukciójával. Az idei évben több szakasz helyreállításával is végzünk, többek között a Buzogánytoronnyal és a Déli kerti támfalakkal.

A negyedben emellett több olyan rész van, ami folyamatos felújítás alatt áll már a kezdetektől:

Folyamatosan újítjuk fel a Budavári Palotanegyedben a lépcsőket, sétányokat, parkokat és történelmi kerteket, a várfalakat körbejárhatóvá tesszük.

Nézd meg, hogy áll most a felújítás és milyen lesz, ha elkészül!

Az itt látható galériában lapozni is tudsz!

Azzal kapcsolatban is megkérdeztük a Várkapitányságot, hogy a felújítások várhatóan meddig tartanak majd, illetve mikorra várható, hogy az építkezések alkalmával használt munkagépek, daruk, valamint a maradék, építkezéshez használt alapanyag már nem lesz a várban. A felújítás menete a pénzügyi lehetőségektől is függ, így erre egyelőre biztos választ nem tudnak adni, de a munkálatokkal a lehetőségeknek megfelelő ütemben haladnak.

 

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-