Létrehozva: 2023.07.05.

Ilyen gyönyörű természetfotókat még te sem láttál - galéria

Átadták a Varázslatos Magyarország és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében megvalósult Varázslatos Hortobágy fotópályázat, illetve az Igazgatóság 50 év a mi szemünkkel pályázatának díjait, valamint megnyitották a pályamunkákból rendezett természetfotó kiállítást a debreceni Kölcsey Központ Bényi Galériájában.

Csodás képekből összeállított kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődök a debreceni Kölcsey Központ Bényi Galériájában július 30-ig, naponta 10-18 óra között.

Fotó: Szilagyi Attila

Hazánk elsőként alapított nemzeti parkja, a Hortobágyi Nemzeti Park 2023-ban ünnepli fennállása 50. évfordulóját. Természeti értékei a múltban és a jelenben is legendásak, egy olyan egyedi tájat őriz Európa közepén, melynek nincs párja: „egy darab Ázsiát Európa szívében”.

A Varázslatos Magyarország(VM) a fennállása óta, immár 14 éve gyümölcsöző kapcsolatot ápol a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal, egymás munkáját kölcsönösen támogatva képviselik a magyar természetvédelem ügyét. A két szervezet a jubileum kapcsán Varázslatos Hortobágy címmel közös fotópályázatot hirdetett. A szervezők olyan természetfotókat vártak, amelyek hűen mutatják be a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágának biológiai sokszínűségét, fókuszban az ott élő állat- és növényvilággal, a hortobágyi tájakkal és természeti jelenségekkel, valamint olyan képeket is, melyek a világörökségi helyszínen máig élő pásztorkultúrát és a hagyományos állattartáshoz kapcsolódó életképeket, portrékat és emberi sorsokat ábrázolnak. A pályázatra több mint 300 alkotás érkezett, melyeket a VM szakmai zsűrije: Máté Bence, Potyó Imre, ifj. Vitray Tamás, Szilágyi Attila és Suhayda László értékelt.

A Bényi Galéria impozáns terében megrendezett fotókiállítás egy reprezentatív válogatást mutat be a díjazottak és a pályázók képeiből, amelyeknek köszönhetően a látogatók betekintést nyerhetnek a Hortobágyi Nemzeti Park életének változatos élővilágába, valamint a hagyományos pásztorkultúrába.

A képre kattintva egy képgaléria nyílik meg!

 

 

 

 

origo.hu

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-