Létrehozva: 2015.09.03.

Nincs kifogás, nem számít a múlt, le kell nyomni a románokat!

Habár a magyar válogatott játékosok zöme hetek óta nem kap lehetõséget klubjában, optimistán várják a románok elleni pénteki csatát. Stieber Zoltán és Tõzsér Dániel sem keres kifogásokat.

A magyar válogatott két alapembere, Stieber Zoltán és Tőzsér Dániel nagyjából három hónapja nem játszott tétmérkőzést, ami nem jó előjel a pénteki meccsre készülő csapatnak. Utoljára mindketten június 13-án Helsinkiben, a finnek elleni 1-0-ra megnyert Eb-selejtezőn léptek pályára.

Stieber hiába volt az előző szezonban alapember Hamburgban, az új idényben elfelejtették, még nem kapott lehetőséget. Habár több ajánlata is volt más csapatoktól, úgy döntött, felveszi a kesztyűt, és nem hátrál meg.

Hamburgban maradok, ugyanúgy harcolok a helyemért, ahogy tavaly tettem. Ismerem a szituációt, nincs pánik, keményen dolgozom.

A válogatott kapcsán a %RIPOST%-nak elmondta, az új szövetségi kapitány, Bernd Storck ugyanazt a filozófiát vallja a fociról, mint elődje, Dárdai Pál. Stieber nyerőember volt júniusban Helsinkiben, hiszen a magyar válogatott az ő bombagóljával győzött.

„Úgy állok a román-meccshez, hogy valahogy húzzuk be. Majd elválik lesz-e dráma, de reméljük, itthon tudjuk tartani a három pontot, mert ez a legfontosabb.”

Tőzsér jól érzi magát

Stieberrel ellentétben Tőzsér klubot váltott, néhány napja elhagyta a Watfordot és a Queens Park Rangershez került.

Nagyon örülök, hogy eldőlt a sorsom még a románok elleni mérkőzés előtt, hiszen így minden külső tényezőt ki tudok zárni.

Sajnos a középpályás ahhoz a többséghez tartozik, aki meccshiánnyal küzd. Amondó, nyilván optimálisabb lett volna a felkészülése, ha június elejétől az új csapatával edzhet, de sajnos nem így történt.

„A szövetségi kapitánnyal folyamatosan egyeztettem, kaptam egyéni programot, hogy az erőnlétemmel ne legyen gond. Abszolút jól érzem magam a bőrömben, ez nem lehet kifogás.

Zárásként hozzátette, a válogatott keretében senki sem foglalkozik a múlttal, a meccshiánnyal, mindenki a románok elleni ütközetre koncentrál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája