Létrehozva: 2015.09.17.

Õsszel is égethetjük magunkat Európában

Újabb kupasorozatot indíthat az európai fociszövetség. Korán búcsúzó kiscsapatok indulhatnának benne. Lehet, hogy végre megérik a magyarok az õszt?

Újabb esélyt kaphatnak az egynyári magyar focicsapatok Európában. A Bajnokok Ligája és az Európa-liga őszi főtáblája újabban már csak álom számunkra, de most úgy tűnik, hogy a kontinens "lúzerei" még ősszel is bosszanthatják szurkolóikat.



Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a tagországok képviselőivel arról tárgyalt, hogy egy harmadik sorozatot hozzanak létre a csoportkörről idáig csak álmodók kedvéért. Neve a kupának nincs, a tervek szerint azonban azok vehetnének részt benne, akik az El utolsó selejtező-körében véreznek el.

Ha így működne, akkor idén a Videoton szerepelhetne a "nevesincs ligában".

Az ötletgazdák szerint egyébként az új kezdeményezéssel főleg az

egykori kommunista blokk országai, például mi, magyarok, illetve a skandinávok járnának jól.

Utoljára 1999-ben volt három sorozata az UEFA-nak, a szervezet abban az évben kinyírta a KEK-et, a kupagyőztesek sorozatát.
A lúzerliga 2018-ig biztosan nem indul, addig ugyanis le van osztva a BL- és az El-csapatoknak a pénz.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája