Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.11.11.

Vincze Ottó: Lenéznek a norvégok, fordítsuk ellenük!

A Ferencváros egykori játékosa, Vincze Ottó szerint a magunka javára fordíthatjuk, hogy a norvég válogatott lebecsüli a magyar csapatot az Európa-bajnoki pótselejtezõn.

Vincze Ottó örök optimista, ezért továbbjutást vár a magyar válogatottól a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn.

A Ferencváros korábbi játékosa a %RIPOST%-nak elmondta, nem világverő alakulattal játszik a magyar csapat.

„Két olyan meccs vár ránk, amelyekre a szakemberek ki fogják dolgozni a megfelelő stratégiát. Ha a játékosok mentálisan és fizikálisan rendben lesznek, akkor tudják kontrollálni az első mérkőzést, és a norvégok nem tehetik azt velünk, amit ők szeretnének.”

Vincze szerint a visszavágón nekünk kell majd irányítanunk, ami persze nem lesz könnyű, mert nem rossz csapatról van szó, de nem is olyanról, ami klasszisokkal felülmúlna minket.

Ötven-ötven százalék az esély, és ezt ki kell használni!

Vincze Ottó szerint a norvégok lenéznek minket, szinte már továbbjutónak érzik magukat, és ezzel élhetünk.

A magunk javára fordíthatjuk, hogy a norvégok lebecsülnek minket. Habár örülnek nekünk, de biztosan kielemezték a csapatot, tisztában vannak velünk.”

Vincze Ottó bízik benne, hogy Bernd Storck és stábja mindenre felkészül, és profi módon készítik fel a magyar válogatottat.

„Nekünk csak a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk. Fel kell készülnünk mindenből, a pontrúgásokból, a támadásokból, de még abból is, hogy legtöbbször hol hozzák ki a labdát. Ezt Bernd Storck és stábja tudni fogja. Biztos vagyok benne, hogy profi módon készítik fel a válogatottat.”

Érdemes velünk tartani! A %RIPOST% munkatársa már Norvégiában van, és tudósít a legfontosabb eseményekről. Ha nem akarsz lemaradni semmiről, térj vissza a szokásosnál is gyakrabban a %RIPOST%-ra! Hajrá, magyarok! 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott