Létrehozva: 2016.01.30.

Hömpölygő folyóba ugrik az új teniszkirálynő

Német bomba robbant a melbourne-i arénában. Angie Kerber valóra váltotta az álmát, de még egy fogadásnak is eleget kell tennie.

Legyőzte a legyőzhetetlennek hitt Serena Williamset, így megnyerte (6:4, 3:6, 6:4) az ausztrál nyílt teniszbajnokság női döntőjét Angelique Kerber. A későn érő, 28 éves német játékos soha még döntőbe sem jutott Grand Slam-tornán, sőt most már az első mérkőzésén meccslabdát kellett hárítania a japán Doi Miszaki ellen – erre most egyből felülmúlta a címvédő, 6-szoros melbourne-i győztes amerikai szupersztárt!

A szeptembertől januárig sérüléssel bajlódott Serena nagyon idegesen játszott, viszont nagyon szimpatikus vesztesnek mutatkozott. Sokat hibázott, pedig a rutin mellette szólt: ez már a 22. nagy egyéni trófeája lehetett volna, annyi, amennyivel éppen az előző német győztes, a legendás Steffi Graf tartja a rekordot. A fiatalabb Williams lány legutóbb 2011-ben kapott ki ilyen Grand Slam-viadal fináléjában.

Győzelmével „Angie” 2,2 millió eurónyi pénzdíjat nyert, és előreugrik a világranglista 2. helyére.

A siker pillanatában az ütőjét eldobva a földre vetette magát, majd a gratuláció után örömkönnyekkel a szemében temette magát a törölközőjébe.

Ma valóra vált az álmom. Grand Slam-bajnok vagyok! Õrülten hangzik. Köszönet a csapatomnak és a családomnak

- mondta Kerber, aki az izgalomtól átvirrasztotta az egész éjszakát.

Mielőtt azonban kialudhatná magát, lesz egy jelenése a folyóparton is: azt ígérte, hogy győzelme esetén az Eurosport német kommentátorával együtt beugrik a Melbourne-t átszelő Yarra folyóba, amelyet a helyi őslakosok Hömpölygő Vízként emlegetnek.

A német sport világsztárjai sorra gratulálnak Kerbernek a közösségi oldalakon:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Franciaország katonákat küldhetett a háborúba + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája