Létrehozva: 2016.06.03.

Ki lesz az új Torghelle? Sanyi most is elintézné a németeket!

Újra Németország ellen hangol a magyar fociválogatott. Tizenkét éve hõs volt, most viszont csak szakértõként segít Torghelle Sándor.

A pálya helyett stúdió. Az M4 Sport televízió szakértőjeként nézi a Németország-Magyarország felkészülési focimeccset Torghelle Sándor. Pedig a szombati találkozó akár az MTK csatáráról is szólhatna, éppen úgy, mint szinte napra pontosan 12 évvel ezelőtt.

2004. június 6-án Kaiserslauternben ő volt a hős: a tartalékos, előzetesen lesajnált magyar csapat Torghelle duplájával verte a németeket 2-0-ra.

A csatár előtte, áprilisban az akkori világbajnok brazilok ellen is betalált, de tudja, Németországban csinálta meg a szerencséjét.

Életem egyik nagy eseménye volt, a mai napig rendszeresen visszanézem a gólokat

- mesélte a %RIPOST%-nak büszkén Torghelle, aki a találkozó után szerződött az angol élvonalbeli Crystal Palace-hoz.

"Németországban szerepeltünk, tudtam, ha valahol, akkor itt tele van menedzserrel a lelátó."

Túlzás nélkül állíthatom, ezután bármelyik ujjamra találtam volna külföldi csapatot.

"És nem csak én, többen is ennek az összecsapásnak köszönhetően kerültünk külföldre. Az egész további pályafutásomat meghatározta az az este."



Ilyen előzmények után furcsa, hogy míg a magyar válogatott az Eb-re, Torghelle az MTK Budapesttel az Európa-ligára készül. Pedig sokan gondolják úgy, hogy helye lenne a csapatban, legutóbb éppen korábbi csapattársa, Lisztes Krisztián beszélt erről.

A szövetségi kapitány nem így gondolja, és ebben az esetben ez a fő

- utalt arra Torghelle, hogy 2010 nyara óta nem hívták be a nemzeti csapatba a most 34 éves játékost.

A támadó Erwin Koemannál még szerepelt az együttesben, Egervári Sándor azonban kijelentette, ő más karakterekre számít a keretben. S azóta se Pintér Attila, se Dárdai Pál, se utódja, Bernd Storck nem látta időszerűnek Torghelle beválogatását.

Így a csatár csak tévén nézi az Eb-t.

A torna alatt klubjával Ausztriában edzőtáborozik, így még nem tudja, hogyan követik majd figyelemmel a magyar meccseket.

Az biztos, hogy az osztrákok elleni találkozót ott is tudjuk nézni. A folytatásra már találunk valamint az interneten, vagy a tévében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája