Létrehozva: 2016.10.21.

Magyar rivális verte Hosszú Katinkát Szingapúrban

Az Iron Ladynek így sincs miért szégyenkeznie, az ázsiai verseny nyitónapján négy arany mellett szerzett egy ezüstérmet is.

Kapás Boglárka is részt vesz az úszó világkupa-sorozat szingapúri állomásán. A népszerű úszónő 800 méteres gyorsúszásban rögtön nyerni is tudott. Ugyanebben a számban elindult Hosszú Katinka is, aki azok ellenére az előkelő negyedik helyen ért be a célba, hogy a hosszú távú futamok nem az erősségei.

Az Iron Lady ezek ellenére a tőle megszokott módon rengeteg érmet nyert, első lett 200 gyorson, 100 háton, 200 vegyesen és 200 háton. A négy arany mellé még egy ezüst is összejött, második lett 50 méteres hátúszásban.

 

Tomorrow is race day #HWAPO #IronLady #IronNation

Iron Lady (@hosszukatinka) által közzétett fénykép,

 

Nem csak Kapás és Hosszú képviseli az ázsiai városállamban a magyar színeket: a hosszú combjairól is híres Jakabos Zsuzsanna egy ezüstöt és egy bronzot nyert. A férfiak mezőnyében Gyurta Gergely szállt medencébe, az első nap után egy-egy negyedik és ötödik hely a mérlege.

A világkupa-sorozat szingapúri állomásán szombaton folytatódnak a versenyek, majd a mezőny jövő hét kedden és szerdán már Tokióban méri össze a tudását.

origo.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája