Létrehozva: 2017.09.13.

Ronaldónak nem volt elég, újra magyar ellen focizik

Ciprusi csapat ellen kezd a Bajnokok Ligája címvédõje. A Real Madrid azt az APOEL-t fogadja, amelyben vélhetõen kezdõként kap lehetõséget a magyar válogatott játékosa, Sallai Roland.

Idén is lesz magyar futballista a Bernabéu Stadionban. Tavaly Nikolics Nemanja a Legia tagjaként, ezúttal pedig Sallai Roland az APOEL játékosaként léphet pályára a Real Madrid otthonában Bajnokok Ligája meccsen.

Húszéves focistánk remek formában érkezik a spanyol fővárosba, hiszen vasárnap bombagóllal villant a ciprusi bajnokságban: éles szögből lőtt a léc alá a Nea Szalamisz ellen. Ez volt az első találata új együttesében.

Tudniillik Sallai augusztusban a Puskás Akadémiától került a ciprusiakhoz, akik 2 millió eurót, vagyis közel 600 millió forintot fizettek érte. A háromszoros válogatott csatár négy évre írt alá, és alapemberként számolnak vele. Sallai az előző idényt kölcsönben a Palermónál töltötte, 21 bajnoki mérkőzésen egyetlen gólt szerzett - hat év után ez volt az első magyar találat az olasz élvonalban.

Korábbi edzője, Pintér Attila a Puskás Akadémia Maradonájának nevezte Sallait, aki 14 éves kora óta a felcsúti klubnál nevelkedett. Három évvel később mutatkozott be az NB I-ben, második meccsén pedig gólt ünnepelhetett, a Ferencváros kapuját vette be.

Azóta a magyar válogatottban is szerepet kapott, Bernd Storck szövetségi kapitány a 2016-os Európa-bajnokság előtt, Elefántcsontpart ellen vetette be először. Azóta további két alkalommal játszott. Szerdán este Cristiano Ronaldóék ellen karrierje eddigi csúcspontja következik: a Real Madrid ellen világklasszisok ellen bizonyíthatja tehetségét!

origo.hu

Neuer szánalmas hibája fordulatot hozott a bírók által elcsalt meccsen

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

mandiner.hu

A kínai elnök rajong a magyar konyháért, ez lesz a menüje, amíg hazánkban tartózkodik

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt