Létrehozva: 2017.10.22.

Világbajnokot avathat a Forma-1

Hamiltonnak egyszer már aranyat ért az Amerikai Nagydíj.

Még négy futam hátravan az F1 idei versenynaptárában, de Lewis Hamilton máris megszerezheti a világbajnoki címet. Austin aranylelőhely a Mercedes brit sztárja számára: 2015-ben már itt biztosította be a harmadik trófeáját. Most jön a negyedik?

A hétvégére az Egyesült Államokban utazott a száguldó cirkusz: Japán után, de Mexikó, Brazília, majd a szezonzáró Abu Dzabi előtt az Amerikai Nagydíj dönthet a pilóták világbajnoki címéről. A toronymagas esélyes, Lewis Hamilton már negyedszer nyerheti meg a pontversenyt – ugyanott, ahol két éve már hasonló sikert aratott.

 

Hamiltonnak már csak a technika, és (kisebb eséllyel) Sebastian Vettel tehet keresztbe. A Ferrari német klasszisa sokáig vezetett Hamilton előtt, de az utóbbi versenyeken már 59 pontos hátrányba került. Sőt, már a második helyét is veszélyezteti a 13 ponttal mögötte settenkedő másik Mercedes-pilóta, Valtteri Bottas.

Vettel már csak akkor lehet ötödször is világbajnok, ha az autójával együtt megtáltosodik, ráadásul brit vetélytársa jelentősen visszaesik. Hamilton azonban nem számolgat, nem a különböző forgatókönyvekkel foglalkozik, hanem győzelemre hajt, a folytatásban is a gázra lép.

Mégiscsak száz pontot lehet még szerezni a következő nagydíjakon. Továbbra is oda kell figyelnem, és teljes odafigyeléssel tennem a dolgom. Meg akarom nyerni mind a négy hátralévő versenyt – mondta Lewis Hamilton.

A pontverseny állása: 1. Hamilton 306 pont, 2. Vettel 247, 3. Bottas 234 (a győzelemért 25, a második helyért 18, a harmadikért 15 pont jár).

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál