Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.27.

Érik az újabb nagy siker, magyar lehet Európa legjobbja

Beválasztották az öt döntős közé a 18 évesen már felnőttversenyen is remeklő tehetséget.

Pusztai Liza bekerült Európa legjobb öt ifjú sportolója közé. A 18 éves magyar vívónőt a Magyar Olimpiai Bizottság ajánlása után meghívták az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) október 26-i, varsói közgyűlésére. Ott hirdetik ki a legjobbat az öt „döntős” közül.

Fotó: Facebook

Lizán kívül két-két lány és fiú esélyes a díjra: Jaroszlava Mahucsih ukrán magasugró, Giorgia Villa olasz tornász, Franko Grgic horvát úszó és Madis Mihkels észt kerékpáros szerepel a legjobb öt között. A repülőgép-balesetben elhunyt egykori lengyel sportvezető, Piotr Nurowski emlékére 2011-ben alapított díj győztese 15 ezer eurót (5 millió forint) kap, a második 8, a harmadik 5, a negyedik és az ötödik pedig 3-3 ezer eurót.

 

Kadét világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnokunk 2017-ben bronz-, idén ezüstérmet nyert kard egyéniben a felnőtt Európa-bajnokságon. Ő a legfiatalabb magyar vívó, aki érmet tudott szerezni felnőtt világeseményen

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott