Létrehozva: 2019.09.20.

Nyolcadikos gólkirály: 14 éves tehetséggel erősített a Honvéd

Feltűnően fiatalon kapott profi szerződést a kispestiek sokra hivatott csatára. A Dortmund ellen is lőtt győztes gólt.

Szokatlanul fiatalon, már általános iskolásként profi szerződést kötött László Mátéval a Budapest Honvéd. Nem véletlenül: a 14 éves labdarúgópalánta itthon és nemzetközi szinten is bizonyított már.

László Máté és Kun Gábor (jobbra) ügyvezető
Fotó: honvedfc.hu

A honi gyakorlat szerint még a legtehetségesebb gyerekekkel is csak 15-16 éves koruk után kötnek profi szerződést a futballklubok. Ezért is keltett meglepetést a honvedfc.hu szerdai híre: László Máté már 14 évesen aláírta karrierje első kontraktusát Kun Gábor ügyvezetővel.

Az utánpótlás-nevelésben dolgozó szakemberek mindig hangsúlyozzák, hogy – ha csak nem Lionel Messihez hasonló csodagyerekről van szó – a fiataloknál sok buktató befolyásolhatja, ki fut be később felnőttként is szép pályafutást. Korai tehát sztárként ünnepelni Mátét, de annyi biztos, hogy a korosztályából egyelőre csak ő érdemelte ki a profi szerződést.

Természetesen szó sincs arról, hogy az általános iskola padját koptató kiskamasz szédítő fizetést kapna, a RIPOST információi szerint legfeljebb néhány tízezer forint nagyságrendű megállapodásról lehet szó. Sokkal inkább az utóbbi évek szorgalmas munkájának és a fejlődésének gesztusértékű megjutalmazásáról van szó, ami ösztönözheti a kortársait is.

„Kisebb koromban sokat gondoltam erre, hogy egyszer majd profi szerződést kapok, örülök, hogy megadatott számomra ez a lehetőség. Jól érzem magam a Honvédnál, már eddig is sokat fejlődtem, de természetesen még mindenben javulnom kell a jövőben is. Most vagyok nyolcadikos, jövőre költözöm majd be a Magyar Futball Akadémiára, kíváncsian várom, hogy milyen lesz. A célom, hogy bemutatkozzak az NB I-ben, játsszak a Honvédban, és ha úgy alakul, utána külföldön is szívesen kipróbálnám magam”

– idézte László Mátét a klub honlapja.

A tehetséges csatár ötödik éve nevelkedik Kispesten. Idén az U14-es csapattal bajnoki címet nyert, majd az egy évvel idősebb korosztályban is felhívta magára a figyelmet. Augusztusban egy rangos németországi U15-ös tornán (ahol a Honvéd veretlenül negyedikként zárt) gólkirályi címet nyert.

Győztes gólt lőtt a Borussia Dortmundnak, de betalált többek között a Werder Bremen és a Mönchengladbach kapujába is. Az MLSZ adatbankja szerint eddigi 74 bajnoki meccsén 61 gólt termelt, idén az U15-ben 4/5-ös mérleggel érdemelte ki a válogatott meghívót.

Szép jövő előtt állnak

Két éve a Magyar Futball Akadémián nevelkedett tehetségeire építve nyert bajnoki címet a Honvéd. Azóta megcsappant a saját nevelésű játékosok száma a kezdőcsapatban (velük együtt a szerzett pontokból is egyre kevesebb lett…), de Kispesten mindent megtesznek, hogy a hagyományoknak megfelelően, rövidesen újra a klubhoz kötődő fiatalokra támaszkodhassanak. Az új utánpótlásközpontban már remek körülmények között fejlesztik a gyerekeket; egyre inkább odafigyelnek az akadémiai képzés előtt álló, ifjabb korosztályokra is – mindennek az eredménye László Máté fejlődése is.

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

vg.hu

Magyarország szívesen tanul Kínától: keleti fejlett technológiákat sajátíthat el a hazai ipar

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája