Létrehozva: 2019.10.13.

Csodát tett a szomszédban egy 15 éves kamaszlány

Páratlan tettet hajtott végre. Szinte még gyerek, de már a legjobb felnőttek is retteghetnek tőle.

A szerencsés vesztesként főtáblára került amerikai Cori Gauff nyerte a linzi, 250 ezer dollár összdíjazású, keménypályás női tenisztornát. Az ausztriai viadal vasárnapi döntőjében változatos csata után jobbnak bizonyult (6:3, 1:6, 6:2) a lett Jelena Ostapenkónál.

15 évesen már a felnőttek között nyert nagy tornát
Fotó: AFP

 

A mindössze 15 éves tengerentúli játékos – aki az idei wimbledoni Grand Slam-versenyen elért nyolcaddöntőjével robbant be a nemzetközi mezőnybe – remekül kihasználta, hogy az elbukott selejtező után mégis szerepelhetett a főtáblán. A fináléig vezető úton mindössze egy szettet vesztett, majd utolsó meccsén fordulatos küzdelemben, 1 óra 40 perc alatt verte a Roland Garros 2017-es bajnokát.

A WTA rangsorában jelenleg 110. Gauffot pályafutása első tornagyőzelme után hétfőtől már a top 100-ban – a 70. hely körül – jegyzik majd a világranglistán.

Az amerikai tinédzser 2004 óta a legfiatalabb tornagyőztes a WTA-körversenyen.

origo.hu

Így magyarázkodott Mészöly Géza az Újpest újabb megalázó veresége után

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt