Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.29.

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc

A Honvéd és a Real Madrid legendájának ajánlott díjat Schmitt Pál és egy Puskás-leszármazott veszi át. Legutóbb Ayrton Senna emlékének tisztelegtek ezzel az elismeréssel a monacói gálán.

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc a World Sports Legends Award díjátadó gálán – jelentette az MTI.

Példakép volt, és az maradt halála után is
Fotó: MTI

Az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – „a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte el az Év góljáért járó díjat”.

A PAFC közleménye kitér arra is, hogy a díjat a jövő szombati gálavacsorán a Puskás család egyik tagja és Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök veszi majd át.

 

A bejelentés után a felcsúti Puskás Akadémián tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete elmondta, hogy az elmúlt években a díjazottak között volt például Mika Häkkinen, Jean-Marie Pfaff, Jutta Kleinschmidt, Osvaldo Ardiles, Giacomo Agostini, a most Puskásnak ítélt Posztumusz-díjat pedig legutóbb Ayrton Senna kapta.

Szöllősi hozzátette, a monte-carlói díjátadó helyszínén a felcsúti Puskás Intézet kiállítással is felhívja a figyelmet a világhírű magyar sportoló egyedülálló életművére, és az ünnepségre a helyszínre utazik Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete is.

„A hivatalos kiírás szerint a Posztumusz-díj a sportvilág legendás karriert befutó nagy bajnokainak vagy a sport területén tevékenykedő, világszerte ismert személyeknek jár”

- mondta Szöllősi György. Jelezte, a WSLA kitüntetettjei sok esetben az autó- és motorsport kiválóságai, ezért is nagy szó, hogy ezúttal a tizenhárom esztendeje elhunyt Puskás Ferencre esett a monacói szervezet választása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott