Létrehozva: 2019.12.11.

Brutális edzésekkel készül Babos Timi, amíg mások pihennek

Láblógatás helyett vízhólyag a sarkán. Pár napnyi pihenés után máris kőkemény munkát végez az amerikai edzőtáborban.

Ezekben a hetekben a teniszezők zöme egzotikus üdülőparadicsomok luxusában költi a pénzét és lógatja a lábát. Ehhez képest Babos Tímea – miután később fejezte be a versenyszezont – alig pár napnyi otthoni pihenés után – máris a tengerentúlon edzőtáborozik, kőkeményen készül a következő idényre.

Kőkeményen dolgozik, hogy jól sikerüljön a következő szezon
Fotó: AFP

Döcögős évkezdés után őszre talált igazán magára Babos Timi. Új amerikai sztáredzője, Michael Joyce – többek között Marija Sarapova korábbi sikerkovácsa – irányításával újra régi önmagát idézte. A legnagyobb sikert a sorozatban harmadik páros-világbajnoki cím jelentette számára (Kristina Mladenovic oldalán), ami óriási pénzdíjjal járt.
A profi teniszezőnők szervezetének összesítése szerint 2019-ben 1 541 943 dollárt (több mint 460 millió forint) keresett a versenyeken. Ennek körülbelül a harmadát a sencseni vb-n kasszírozta. Habár egyéni világranglistán a 90., a kereseti listán csak 24-en előzték meg!

Ezek után nyugodtan megtehette volna, hogy elégedetten pihenőre vonul. Mégsem tette: a WTA-döntő világraszóló sikere után Kínában maradt még két egyéni versenyre, hogy a legjobb 100 között telelhessen, s ezzel együtt főtáblán kezdje a januári Australian Opent. Aztán rövidke hazaruccanás (benne sajtótájékoztató, kötelező szponzori programok), mindössze három igazi pihenőnap után máris az Egyesült Államokban készül a következő év kihívásaira.

„Szuper napokat töltöttem otthon a családommal és a barátaimmal! Annyi élménnyel gazdagodtam a pályán és a pályán kívül is! Most viszont irány Florida, hogy folytassam a felkészülésem a csapatommal”

– írta Babos az Instagramon.

A Boca Raton-i edzőtáborban végzett munkáról mindent elmond, hogy a legendás Chris Evert teniszakadémiáján készült fotóin Timi hol fáradtan elterülve fekszik a pályán, hol élete első vízhólyagját mutatja a sarkán.

„Vannak terveink a felkészülési időszakra, rengeteg munka vár ránk és remélem, hogy az új szezont erősen tudom kezdeni”

– nyilatkozta Babos nemrég a molcsapat.hu-n.

Joyce keményen hajtja az edzéseken, de nem bánja, hiszen ő is a kemény munkában hisz.

„Élvezem az edzéseket, amik néha brutálisak, de bírom a munkát és szerencsére ő is a jól elvégzett munka híve”

– dicsérte trénerét Babos Tímea, aki csak karácsonyra utazik majd haza.

„Olyan évem sose lesz, hogy ne tölteném itthon az ünnepeket. Nekem nagyon fontos a család. Nálunk a karácsony szent és sérthetetlen”

- mondta néhány napja a Ripost-nak adott exkluzív interjújában a magyar klasszis.

Kivételes bánásmódban részesült

Babos Tímeát díszpolgári címmel tüntették ki szülővárosában, Sopronban. A díjat a hagyományok szerint e hét szombatján, a Hűség Napján (december 14.) megrendezett ünnepségen vehette volna át, de a floridai edzőtáborozása miatt kivételt tettek vele. A 26 éves teniszezőnőt – a díszpolgári cím legfiatalabb birtokosát – így már múlt szombaton köszöntötték a soproni városházán.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája