Létrehozva: 2020.01.13.

Dárdai Pál: Végre apa lettem, annyi év után

Király Gáborral együtt újra a Herthában. Magyar legendái főszereplésével örvendeztették meg a berlini labdarúgóklub szurkolóit.

Legendás magyar exjátékosai, Dárdai Pál és Király Gábor főszereplésével a Hertha öregfiúkcsapata nyerte meg a nyolcezer szurkoló előtt megrendezett hagyományos berlini teremtornát.

A csapat magyar sztárjai: Dárdai és Király
Fotó: herthabsc.de

A kék-fehérek 2014 és 2015 után harmadszor végeztek az élen – számolt be a klub honlapja.

Király és Dárdai a győztes csapatkép bal oldalán
Fotó: herthabsc.de

A szombati első nap fénypontja az Union Berlin elleni derbigyőzelem volt, míg vasárnap a Borussia Dortmund elődöntőbeli legyőzése, majd a Dinamo Tiflis elleni döntő.

Itt az 5-2-es sikerből Dárdai is góllal vette ki a részét.

A bronzérmet a Werder Bremen szerezte meg a Borussia Dortmund előtt.

Dárdai a Dpa hírügynökségnek többek között elmondta: háromhetente kap edzői ajánlatokat, vannak köztük „tisztességtelenül” pénzesek, de nagyon korrektek is. Jelen állás szerint mégis úgy érzi, hogy – miként az korábban megbeszélték – július elsején a Hertha utánpótlásképző akadémiáján jelentkezik munkára. A berlini Bundesliga-csapat kispadjáról tavaly nyáron menesztett magyar edző azóta kipihente magát, ahogy fogalmazott, feltöltötte az akkumulátorát, és stressz híján a ráncai is kisimultak.

„Végre apa lettem, annyi év után. Fogalmam sincs, hogyan csinálta ezt eddig Mónika egyedül. Most tudok neki segíteni, elviszem Bencét az iskolába, aztán bevásárolok, együtt főzünk, mielőtt elmegyek futni”

- mesélt a háromgyerekes apuka a 20 évnyi profi futball (játékosként, majd edzőként) utáni nyugodtabb életéről a Tagesspiegelnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája