Létrehozva: 2020.06.26.

Hihetetlen történet, ez történt a Liverpool két bajnoki címe között

A Manchester City kikapott a Chelsea-től csütörtök este, így hét fordulóval a labdarúgó Premier League vége előtt bajnok lett a Liverpool.

A Liverpool harminc év után lett újra bajnok Angliában, a Premier League-ben pedig először ért a csúcsra. Peter Schmeichelnek, a Manchester United korábbi klasszis kapusának és fiának, Kaspernek a története jól mutatja, hogy milyen régen várt az újabb aranyra a Pool.

Peter és Kasper Schmeichel (balra)
Fotó: Instagram

Peter Schmeichel 1991-ben – egy évvel a Liverpool 1990-es bajnoki címe után – igazolt a Manchester Unitedhez, majd öt bajnoki címet nyert a gárdával. A 56 éves dán óriás fia, Kasper 2003-ban kezdte meg profi pályafutását, 2016-ban pedig bajnok lett a Leicesterrel. az akkor 29 esztendős hálóőr.Két generáció nyert tehát aranyérmet a Liverpool 1990-es, és 2020-as bajnoki címe között.

A még kölyök Kasper Shcmeichel az édesapjával:

A Liverpool-szurkolók az idei bajnoki cím után joggal reménykedhetnek abban, hogy nem kell újabb 30 évet várniuk kedvenceik újabb PL-trófeájára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott