Létrehozva: 2020.11.08.

Messi és Ronaldo is elbújhat a BL 20 éves gólrekordere mögött

A fiatal norvég csodacsatár úgy termel álmai kupasorozatában, mint még soha, senki.

Erling Haaland a Salzburgban szédületes iramban kezdte, majd a Dortmundban még inkább rákapcsolva folytatta a gólgyártást a Bajnokok Ligájában. Szédületes teljesítményével minden korábbi csatárt felülmúl a legelőkelőbb európai kupasorozatban.

Fotó: AFP

A Borussia Dortmund hétközi, bruges-i 3-0-s győzelméből két góllal vette ki a részét a 20 éves Haaland. A sok tekintetben példaképéhez, Zlatan Ibrahimovichoz hasonlított norvég csodabogár – Szoboszlai Dominik korábbi salzburgi csapat- és szobatársa – hihetetlen mérleggel büszkélkedhet. Eddigi tizenegy mérkőzésén már tizennégy gólt szerzett kedvenc sorozatában.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Szoboszlai Dominik (@szoboszlaidominik) által megosztott bejegyzés,

„Mindig lenyűgözött a Bajnokok Ligája. Gyerekkorom óta állandóan BL-meccseket néztem. Mindig arra vágytam, hogy a pályán hallgathassam a himnuszát. Az a kedvenc dalom, akár az autóban vagy otthon is gyakran hallgatom”

– nyilatkozta korábban Haaland.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Erling Braut Haaland (@erling.haaland) által megosztott bejegyzés,

Korábbi csapatában, a Salzburgban hat BL-meccsen nyolc, idén a Dortmundban öt találkozón hat gólt szerzett, miután a pályán is meghallgathatta a kupasorozat indulóját. Ilyen félelmetes ütemben még soha, senki nem termelte a gólokat. Összehasonlításul: napjaink két legjobbja közül Lionel Messi 28, míg a 130 BL-góljával abszolút gólkirály „Mr. Bajnokok Ligája”, Cristiano Ronaldo 51 meccs után jutott el 14 találatig. Még egyszer: Haalandnak ehhez csak 11-szer kellett pályára lépnie.

Ők szerezték a legtöbb gólt az első 11 BL-meccsükön:

1. Erling Haaland (norvég, Salzburg/Dortmund) 14 gól 2. Adriano (brazil, Internazionale) és Sadio Mané (szenegáli, Liverpool) 10-10 3. Harry Kane (angol, Tottenham), és Simone Inzaghi (olasz, Lazio) 9-9

A 14 BL-góljával húszévesen máris olyan klasszisokat előz meg, mint például Carlos Tévez. Dimitar Berbatov (13-13), Radamel Falcao (12), George Weah, Michael Owen (11-11) vagy éppen Christian Vieri (10).

„Őrült fickó. Nagyon örülök a szárnyalásának, mert igazi BL-függő, hihetetlen szenvedéllyel küzd az újabb és újabb gólokért. Az elszántsága a csapatnak is jót tesz, eszünkben sincs visszafogni”

– mondta róla korábbi német válogatott főnöke, Sebastian Kehl, míg csapattársa, Thorgan Hazard így fogalmazott Haalandról:

„Ő egy gólgép. Ha lő egyet, megy tovább a következőért, és így tovább.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája