Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.22.

Kemény Dénes fia nagyot lépett előre, ez vár most rá

Kristóf az édesapja útját járja, mindene a vízilabda.

Az élvonalban lett vízilabdaedző Kemény Dénes fia. A 30 esztendős Kristóf nem tévedt ismeretlen terepre, hiszen eddigi klubjánál, a BVSC-nél lett megbízott főnök. A legendás pólókapitány legidősebb gyermeke évek óta dolgozott a klub utánpótlásában dolgozott, majd másodedzőként segítette Szűcs Leventét. Ő váratlanul lemondott.

Kemény Kristóf (jobbra) Szűcs Leventét váltja

A BVSC a klub honlapján számolt be a változásokról:

„A férfi felnőtt együttes vezetőedzője, Szűcs Levente a szakosztályvezetéssel történt egyeztetését követően – amelyben elmondták neki, hogy a jövő évtől az utánpótlásban szánnak neki szerepet –, jelezte, hogy úgy érezi, a bizalomvesztés és a szakosztályvezetéssel kialakult kapcsolata miatt nem tudja ellátni a munkáját hasonló színvonalon a jövőben, így kérte szerződése azonnali felbontását. Ezt a vezetőség sajnálattal, de elfogadta. Így február 22-e hétfőtől a megbízott vezetőedzői feladatokat Kemény Kristóf látja el.”

Kemény Kristóf korábban édesapja mellett is dolgozott a válogatottnál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott