Létrehozva: 2021.08.16.

Jön a BL-csata, és nem véletlenül aggódnak a Fradi drukkerei

Többen is sérüléssel bajlódnak, valaki el sem tud utazni Svájcba.

Nem várt problémákkal küzd a Ferencváros focicsapata a Bajnokok Ligája utolsó selejtezője előtt. Egyik alapemberére már biztosan nem számíthat, a védő Sammy Mmaee-t Prágában a szünetben kellett lecserélni a Slavia elleni találkozón. A helyére a fiatal Szánthó Regő került az utazók közé.

Most már a norvég Tokmac miatt is aggódni kell.

Nem tudni, mi van vele
Fotó: Nemzeti Sport

A játékos a Mezőkövesd ellen csereként állt be, majd a 4-1-re megnyert találkozó után sántikálva hagyta el a játékteret.

„Nem a legkönnyebb összeállítani a kezdőt. Néhányan nem velünk kezdték a felkészülést, hanem az Eb-n voltak, néhányan sérülésből jöttek vissza, és két-három naponta meccset játszunk. Nem mindenki áll készen arra, hogy kezdő legyen, vegyes a helyzet. És néha nincs is sok lehetőségünk, hogy változtassunk. De az a feladatunk, hogy mindig megtaláljuk a legerősebb Fradit” – idézte Peter Stöger vezetőedzőt a fradi.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját - kép

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája