Létrehozva: 2021.11.11.

Nem hiszed el, honnan jönnek a magyar válogatott ellenfelei

BEK-győztes legendát ünnepelnek, de gólt még nem szereztek a mieink ellen.

Amatőrök ellen búcsúzik idehaza a vb-selejtezőktől a magyar fociválogatott. A világ jelenlegi legrosszabb csapatának játékosai hobbi szinten fociznak, ám azt nagyon lelkesen teszik.

San Marino jelenleg a 210., utolsó helyet foglalja el a nemzetközi szövetség világranglistáján. Kijelenthetjük tehát, hogy Marco Rossi együttese nem is remélhetett volna könnyebb ellenfelet a pénteki világbajnoki selejtezőre. Az amatőr melósokból álló csapat eddig egyetlen meccsét nyerte meg története során, csúnya lenne, ha ellenünk jönne össze a második siker.

Tavasszal simán nyertünk San Marinóban
Fotó: MLSZ

Egymillió eurós keret

San Marino Olaszországon belül helyezkedik el, a miniállam egy magyar kisvárosnak felel meg területileg és 32 ezres lakosságával is. Első hivatalos meccsét 1990-ben játszotta a csapat, eddigi egyetlen győzelmét pedig 2004-ben szerezte meg. A Lichtenstein elleni 1-0-s siker jelenti a san marinói futballtörténelem ünnepnapját. Sőt, tavaly előbb Lichtenstein, majd Gibraltár ellen játszottak 0-0-s döntetlent, ez volt az első kétmeccses veretlenségi sorozata a gárdának. 184 találkozójukon mindössze nyolcszor nem kaptak ki, s összesen 26 gólt szereztek. A keret összértéke jelenleg 1 millió euró, a magyar válogatottból például Botka Endrét és Schön Szabolcsot taksálja ekkorára a Transfermarkt.

Melóból a pályára

A san marinói keretben összesen három profi labdarúgó van, ők olasz alacsonyabb osztályban szerepelnek. A többiek amatőrök, munka mellett fociznak. A Simoncini-ikrek – Davide és Aldo – például könyvelőként keresik pénzüket, Lorenzo Lunadei autókereskedőként, Matteo Vitaioli pedig egy csomogalóvállalt grafikai osztályán dolgozik.

„Hetente három-négy alkalommal edzünk, munka és család mellett csak így lehet. Általában este hétkor kezdünk és ilyenkor akár 22 óráig is kint vagyunk a pályán – fogalmazott Vitaioli. – Számunkra az is óriási megtiszteltetés, hogy a válogatottban játszhatunk, s ebben a selejtezősorozatban például a Wembley stadionba is eljutottunk. Az eredmény másodlagos, nincs szégyenkeznivalónk.”

BEK-győztes legenda

A san marinói labdarúgás kétségkívül legnagyobb alakja Massimo Bonini. A védekező középpályás 1981 és 1988 között 296 mérkőzésen lépett pályára a Juventus színeiben, és a torinóiakkal három bajnokságot, BEK-et, KEK-et, Európai Szuper- és Világkupát nyert.

Bonini irányította is a válogatottat
Fotó: Twitter

Fiatalon kilencszer szerepelt az olasz U21-es válogatottban, ám az A-csapatban már nem mutatkozhatott be – hiszen San Marino állampolgára volt. Bonini később 19 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben, melynek visszavonulása után a szövetségi kapitánya is volt.

Még gólt sem kaptunk Magyarország és San Marino eddig öt alkalommal játszott egymással, mindannyiszor tétmeccset. 2002 őszén Gera Zoltán ellenük ért el mesterhármast, 2010-ben pedig Szalai Ádám triplázott ellenük. Összesen 22 gólt szereztünk ellenük és egyet sem kaptunk. 2002, Eb-selejtező: Magyarország-San Marino 3-0 2003, Eb Selejtező: San Marino-Magyarország 0-5 2010, Eb-selejtező: Magyarország-San Marino 8-0 2011, Eb-selejtező: San Marino Magyarország 0-3 2021, vb-selejtező: San Marino – Magyarország 0-3

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott