Létrehozva: 2022.03.20.

Csercseszov titka, ezért indult be a Ferencváros

A Mezőkövesd elleni sikere után már több mint egy hónapja veretlen a magyar labdarúgó bajnokság élvonalát vezető rekordbajnok Ferencváros.

Pénteken Nguen Tokmac harmadik percben szerzett találatával a Ferencváros nagyon fontos győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő Mezőköved ellen a Groupama Arénában. A Puskás Akadémia és a Kisvárda is csak döntetlent ért el, így először az idei kiírásban hét pontos előnyre tett szert a rekordbajnok zöld-fehér alakulat.

Nagyon örülök a győzelemnek. Úgy kezdtünk, ahogy azt megbeszéltük, szerettünk volna hamar gólt szerezni, nyomást helyezni az ellenfélre, ez megvalósult. A második félidőben talán több teret adtunk az ellenfélnek, ettől függetlenül fontos, hogy az ilyen mérkőzéseket behúzzuk

 - értékelt a hazaiak edzője, a tavaly december 20-án kinevezett Sztanyiszlav Csercseszov, akivel beindult a csapat.

A Paks elleni 3-0-s vereség óta zsinórban hat bajnokin maradt veretlen az orosz mester együttese, a Magyar Kupában pedig a legjobb négy közé került, amire 2017 óta nem volt példa.

Fotó: Máthé Zoltán

Ahogy az orosz-válogatottnál is megfigyelhető volt, nem a látványos támadófocira épül a Csercseszov játéka, a védelmet viszont remekül megszilárdította: a nyolc veretlen tétmeccsből csupán három gólt kapott a klub, öt találkozón lehúzta a rolót Dibusz Dénes és a védelem. Mindez úgy jött össze, hogy az orosz mester folyamatosan rotálja a hátsó sort, a cserék is jó formának örvendenek. Elöl Tokmac már-már régi fényében tündököl, háromszor is győztes gólt szerzett, ebből ráadásul egyet a hosszabbításban a rivális Kisvárda ellen vágott, de a kupaelődöntőbe is ő lőtte a Fradit.

A válogatott szünet alatt az 58 éves szakembernek szűk két hete lesz arra, hogy tovább finomhangolja csapatát. Legközelebb április 3-án, a második helyen álló Puskás Akadémia ellen játszik ki-ki mérkőzést a Ferencváros.

Nikolics egyeduralkodó lett: sorozatban hét elveszített bajnoki összecsapás után nyert ismét a MOL Fehérvár FC, amely 2-0-ra győzött a Gyirmót vendégeként. A csapat mindkét találatát Nikolics Nemanja szerezte, aki megdöntötte Szabó József klubrekordját, immár ő a Vidi történetének legeredményesebb játékosa az NB I-ben (113 gól).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott