Létrehozva: 2022.12.09.
Módosítva: 2022.12.09.

Szomorú bejelentést tett a Kossuth-díjas színész

A Vígszínház művésze nincs kibékülve a világbajnokság időpontjával.

Focivébét négyévente rendeznek, általában a nyári hónapokban. A labdarúgást kedvelő színészeknek, közöttük Lukács Sándornak sem okozott gondot, hogy az évad szünetében szurkolhasson a kedvenceinek a szabadidejében, amikor szünet van a színházakban. Ősszel persze minden más, éppen ezért a Kossuth-díjas művész szomorúan konstatálta, sok meccset nem tud élőben nézni. A döntőről is előadásra kell rohannia.

 

 

Idén  ütköznek a programok. Az Egy szerelem három éjszakája című darabban lépek színpadra. A döntő délután négykor kezdődik Katarban, mi este hétkor kezdjük az előadást, talán az első félidőt még megnézhetem otthon a tévében

 – mondta a Ripostnak a Vígszínház a színésze. 

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja már a torna előtt letette voksát, a brazilokat és a franciákat tartotta favoritoknak, és ma is ezt a két csapatot várja a döntőbe.

A labda persze gömbölyű, meglepetés még lehet, de szerintem ezt csak a hollandok okozhatják. A németek már kizúgtak, csak árnyékuk voltak önmaguknak. A spanyoloknak pedig nem szólt senki, hogy ezt a gyönyörű játékot, a futballt, gólra játsszák

- mondta Lukács Sándor.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott