Létrehozva: 2023.06.08.

Cseh Laci megverte a magyar bokszvilágbajnokot

A világbajnok úszó visszavonulása óta másban is kipróbálja magát.

A Debrecen melletti Látóképi-víztározón rendezték meg csütörtökön a magyar horgászat nagyköveteinek versenyét, amelyen olyan hírességek is „ringbe” szálltak, mint Erdei Zsolt bokszvilágbajnok és Cseh László négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó. 

Fotó: Pixabay

A versenyen Cseh Laci fogta a legnagyobb, majdnem négykilós pontyot.

Gyakrabban horgászom, amióta visszavonultam. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap, de idén már háromszor is voltam

- mesélte el a Borsnak az úszóklasszis, akinek tavaly született meg első gyermeke, Nalani. Bár a kislány még pici ahhoz, hogy egész nap a vízparton legyen, a sportoló tervezi, hogy ha nagyobb lesz, őt is magával viszi. Addig pedig felesége, Dia kíséri el időnként. 

Fotó: Gigor Csaba

Sporttársának ezúttal kevesebb szerencséje volt. 

Az esélytelenek nyugalmával jöttem, különös taktikám sem volt. Minden távot kipróbáltam, de sajnos idén nem termett nekem túl sok babér

- mondta a lapnak Erdei Zsolt.

Az eseményen több más híresség is részt vett, köztük Straub Dezső Jászai Mari-díjas színész és Áder János korábbi köztársasági elnök. A színművésznek ugyan a horgára akadt egy hal, de végül nem sikerült kiemelnie a vízből.

Bosszant, hogy az utolsó pillanatban akadt le, de legalább láttam. Nem volt kapitális, 2-3 kiló körüli lehetett

- árulta el Straub Dezső. 

Fotó: Gigor Csaba

Áder János címvédőként érkezett az idei versenyre, ám ezúttal az ő esetében is elmaradt a bravúros szereplés.

Egyszer hopp, másszor kopp. Tavaly sok törpeharcsát és balint sikerült horogra csalnom, ezzel pedig megnyertem a versenyt. Idén viszont minden igyekezetem ellenére csak hat gébet fogtam. Le sem mérték, darabonként egy grammal írták jóvá

- fogalmazott a Borsnak a korábbi államfő.

 

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál