Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.06.13.

Lionel Messi magyar csapattársat kaphat, tini focistánk játszhat mellette

A magyar U16-os válogatott Pintér Dániel előtt óriási lehetőség nyílt Lionel Messi szerződtetésével az Inter Miaminál. A tehetség már eddig is edzett a Beckham-klub felnőttcsapatával, de most extra motivációt jelent neki a világsztár érkezése.

Magyar tehetség dörömböl Lionel Messi új klubja, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Inter Miami öltözőajtaján. Pintér Dániel - aki már részt vehetett a felnőttcsapat edzésén – a  jövőben akár a hétszeres aranylabdás világsztár csapattársaként léphet pályára.

Új klubjában rövidesen akár magyar csapattársa is lehet Lionel Messinek
Új klubjában rövidesen akár magyar csapattársa is lehet Lionel Messinek     Fotó: AFP

David Beckham csapatának egyik legtöbbre hivatott tehetsége Pintér Dániel, aki múlt héten ünnepelte a 16. születésnapját. A fiatal támadó tavaly országos bajnoki címet nyert a floridaiak korosztályos gárdájával (noha ő már az Egyesült Államokban született, olyannyira büszke magyarságára, hogy nemzeti színű zászlónkkal a vállán ünnepelt), idén tavasszal bemutatkozott a magyar U16-os válogatottban is. 

Most pedig mindent megtesz azért, hogy a világbajnok extraklasszis oldalán focizhasson.

– Amikor először hallottam arról, hogy Messi hozzánk igazol, azt hittem viccelnek velem. Elképesztő, hogy a mi csapatunkban folytatja egy olyan játékos, akit kisgyerekként még a tévében csodáltam. Az érkezése szerintem nagyon sokat fog lendíteni az amerikai labdarúgáson. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen fognak figyelni az MLS-re és rájönnek, hogy komolyan kell venni az itteni játékosokat. És valószínűleg Messi érkezése csak még több sztárt fog Amerikába vonzani – mondta Pintér Dániel a Jenkifoci blognak adott interjújában.

 

Képes vagyok rá, hogy Messi csapattársa legyek!

Igen, meg tudom csinálni. Persze sokat kell még dolgozni ezért, de elérhető célnak érzem ezt. Fantasztikus érzés lenne Messinek passzolni labdát, egy pályán lenni egy ilyen példaképpel. Az, hogy hozzánk igazol csak még jobban fog motiválni engem arra, hogy mindent megtegyek a debütálásért – mondta Pintér Dániel.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korábbi lottónyertes vitte el ismét a főnyereményt

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott