Létrehozva: 2023.07.19.

Kiesett a Fradi a Bajnokok Ligája selejtezőjéből

A magyar csapat hazai pályán kikapott feröeri ellenfelétől.

A Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel elbúcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

Fotó: Origo

A szigetországi rivális már a nyolcadik percben vezetést szerzett 11-esből, bő félóra elteltével megduplázta az előnyét, a szünet előtt pedig a harmadik találatával gyakorlatilag eldöntötte a párharcot. Az Európa-ligában idén nyolcaddöntős, sorozatban ötszörös magyar bajnok FTC a kudarcával átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe, melynek második fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik. A két gárda tavaly az Európa-ligában találkozott a csoportkörbe jutásért, akkor a Ferencváros 4-1-es összesítéssel jutott a főtáblára.

Legutóbb 2017-ben a Budapest Honvéddal fordult elő, hogy a magyar bajnok az első párharcát elvesztette a BL-selejtezőben, feröeri klub pedig most először vert meg és búcsúztatott magyar csapatot európai kupasorozatban.

 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál