Létrehozva: 2023.11.08.

„Csoportelső lesz a Fradi a Konferencia-ligában” – újpesti sztár dicséri a zöld-fehéreket

Ritkán dicséri újpesti labdarúgó a Fradit. Ezt most Tóth András, a korábbi lila-fehér kiválóság megtette a csütörtöki, Genk elleni, labdarúgó Konferencialiga-meccs kapcsán.

A korábbi lila-fehér középpályás sztár, Tóth András ódákat zeng a Fradi-edző, Dejan Sztankovics futballfilozófiájáról. Éppen ezért győzelmet vár a Ferencvárostól a Genk elleni, csütörtöki meccsen (18.45, tv: M4 Sport), sőt, arra számít, hogy az FTC megnyeri az F csoport küzdelmeit.

Marquinhos
Fotó: Árvai Károly

"Nagyon tetszett a Ferencváros genki játéka az előző körben – nyilatkozta Tóth András az október 26-i 0-0-s végeredményről. – A Genket jól ismerem, hiszen 1981 és 1983 között magam is Belgiumban, a Lierse-ben futballoztam az 58 éves korában elhunyt Bédl János edző keze alatt."

Ami akkoriban Tóthot megfogta a Fradi ellenfelében, az a különleges kapcsolat, ami a trénerekre és a szülőkre volt jellemző. Két pompás füves utánpótlás pályájukon reggeltől estig pattogott a labda, a fiatalok teljes odaadással végezték a dolgukat, miközben szüleik a pálya egész hosszában húzódó, üvegfallal zárt büfében szemlélhették csemetéiket. A foglalkozás vagy mérkőzés végén a szakvezető egyenként elsorolta, miben kell még fejlődniük a nebulóknak. Tóth szerint éppen ezzel a gondos bánásmóddal jutott sokra a Genk, amely rámenős futballjával az ottani bajnoki élmezőny legjobbjait is képes megverni.

Tóth András Fotó: Földi Imre

A belgák abban bíznak, hogy a Fiorentinát és a Fradit is megelőzve első helyen mennek tovább, nekem azonban erről egészen más a véleményem

 – kontrázott Tóth András. – A Fradi csütörtökön 1-2 góllal nyerni fog, mert a középpályáját jól zárja le, és sikeresen dobja támadásba az életveszélyes Adama Traorét és Marquinhost. Esélyei sokkal jobbak lennének, ha a magyar futball felfedezettje, a sérült Varga Barnabás is játszhatna."

Tóth hozzátette, Mohammed Abu Fani pontrúgásai is veszélyt teremthetnek, és erőnlétileg sem kell félteni a magyar csapatot.

"Korábban az erőnlétet tekintve a magyar futballisták gyengébbek voltak a belgáknál. Ez a különbség eltűnt, és technikai képzettség terén már a zöld-fehérek élveznek előnyt. Tisztelem Sztankovicsot, mert a „soknyelvű” Fradiból egységes gárdát kovácsol, folytatva azt a tevékenységet, melyet elődje, Máté Csaba elkezdett" – összegezett Tóth András.

Az F-csoport állása:

1. Fiorentina 3 mérkőzés/5 pont (10-4)

2. Ferencváros 3/5 (5-3)

3. Genk 3/5 (4-2)

4. Csukaricski 3/0 

 

 

origo.hu

Megtörtént amitől mindenki tartott, tovább eszkalálódik az ukrajnai háború

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

metropol.hu

Az Európa-bajnokságról hazafelé kórházba vitték, ahol meghalt a kiváló magyar sportoló

mandiner.hu

Többszörösen is megdöbbentett Magyar Péter meghökkentő viselkedése, pofátlansága, egyre agresszívebb stílusa

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

vg.hu

Nem udvariasságból köszönnek a légiutas-kísérők felszálláskor – kiderült a valódi indok

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

mindmegette.hu

Ha hétvége, akkor szabadtéri főzés – így készül a bográcsos mindent bele

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Sokkoló hír Szoboszlairól: kiderült, mennyit ér

KIAJOBB

Erre büszkék lehetnek a Fradinál, évek óta nem volt ilyen a fociban

KIAJOBB

Őrületes káosz, nem biztos a sztárpilóták jövője a Forma-1-ben

KIAJOBB

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

KIAJOBB

Történelmet írt, tíz éve még asztalossegéd volt a Konferencia-liga döntő hőse

KIAJOBB

Nem kell aggódni érte, Milák Kristóf bődületes rekordbeállítással tért vissza

KIAJOBB

Áll a bál, Détári Lajossal csúnyán kitoltak

KIAJOBB

Vége! Teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását a magyar válogatott focista