Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.12.19.

Nem kertelt a legenda, erősítenie kell a Fradinak Európára

Huszonhét évvel ezelőtt óriási csatában nyerte a párharcot a Ferencváros.

Szerző Szabó Sándor

Nem kapott megoldhatatlan feladatot a Ferencváros focicsapata az Európai Konferencialigában. A csoportból második helyen továbbjutó gárda a nyolcaddöntőbe jutásért a görög Olympiakosszal csatázik. Február 15-én Pireuszban, egy hét múlva, 22-én a budapesti visszavágón.

Fotó: Török Attila

A két csapat 1996-ban az UEFA-kupában találkozott egymással, akkor a Fradi 5-3-as összesítéssel jutott tovább. A hazai meccsen még Mucha József volt a vezetőedző (3-1-re nyert az FTC), ő most is ki akar menni a találkozókra.

"Bár elég régen volt, amikor idehaza előnyt szereztünk, majd a visszavágón elért 2-2-vel búcsúztattuk őket – nyilatkozta a Ripostnak Mucha. - Ugyanerre a maiak is képesek lesznek, Athénba magam is kiutazom a barátaimmal, s addig is tájékozódom a görögök játékerejéről. Nehezebb csapatot is kaphattunk volna. Addig is Dejan Sztankovics edző és Hajnal Tamás sportigazgató erősítsen. Különösen arra készüljenek, hogy ha Varga Barnabással újra baj történik, legyen egy megfelelő helyettese. A védelmi tengelyben Ismail Cissé most remekel, de egy másik rátermett középső védő nem jönne rosszul."

Hajnal Tamás egyébként már a Fiorentina elleni meccs után mondta, ha nem is óriási mértékben, de várhatóak új emberek a télen.

A 1996-os visszavágón már Varga Zoltán dirigált, és a gyepen Telek András részese volt a döntetlennek. A védő ezt nyilatkozta a soros riválisról:

Mucha alaposan feltérképezte a görögöket, az Üllői úton a néhai Zavadszky Gabi és Arany László remek gólokat lőtt. A visszavágón egy kapunkba tartó lövést a gólvonalról vágtam ki, 2-2 lett a vége, azzal tovább is léptünk. Most is összejöhet ellenük a bravúr.

 

 

 

Szerző Szabó Sándor

Ez is érdekelhet

origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája

KIAJOBB

Parádés siker, nagyot lépett a feljutás felé a magyar válogatott