KIAJOBB

Szerző MM

Létrehozva: 2024.03.25.

Marco Rossi: „Nem vagyok túl vonzó” – szomorúan öntötte ki lelkét a szövetségi kapitány

Fociválogatottunk szövetségi kapitányát olaszok faggatták, nem csak a magyar csapatról.

A pályán a legjobb magyar és török labdarúgók, a kispadoknál pedig két olasz szakember összecsapását jelentette a pénteki Magyarország–Törökország (1-0) felkészülési mérkőzés. Míg Szoboszlai Dominikék edzője már 6. éve Marco Rossi, addig a vendégek szakvezetőjének tavaly szeptemberben nevezték ki Vincenzo Montellát. Mindkét szakember kivezette csapatát a nyári Európa-bajnokságra. Az olasz Tuttosport többek között ennek a sikernek, a mieink immár 13 meccs óta tartó veretlenségi sorozatának a titkáról faggatták Rossit – no és arról, hogy vajon miért nem hívják dolgozni a hazájába.

Marco Rossi
 Marco Rossi szerint hazájában túl kockázatosnak gondolják őt szerződtetni          Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

A magyar állampolgársággal is büszkélkedő, közönségkedvenc Rossi előbbi témáról büszkén, de reálisan, utóbbiról beletörődően beszélt.

– Hatékony keretet hoztunk össze, technikai és taktikai szempontból a lehető legnagyobb biztonságot adjuk a fiainknak. (...) Ez amolyan személyre szabott ruha: igyekszünk olyan futballt játszani, amiben jól érzik magukat. Semmi olyasmit nem csinálunk, amire nem képesek. Tisztában kell lennünk a rendelkezésre álló játékosokkal, és elérni, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák – emelte ki az 59 éves olasz-magyar szakember.

A németországi Eb-vel kapcsolatban megjegyezte: a szurkolókban él egy lelkesedésből fakadó, de bizonyos szempontból irracionális elvárás, amit tovább táplál a válogatott hosszú veretlenségi sorozata is:

– Az átlagszurkoló szemében az a minimális cél, hogy továbbjussunk a csoportból.

Rossi korábban már sokszor elmondta, hogy a magyarországi  de már nemzetközi hírű – sikerei ellenére sosem hívták haza, olasz klub kispadjára.

Azt hiszem, nem elég divatos és vonzó a profilom. 

Ma a fiatal edzőket részesítik előnyben, mert azt hiszik, a koruk hozza meg a modern futballt. Én azt mondom, ez nem így van. Az edzőnek nem kell futnia vagy ugrálnia, csak agyban dolgozni, és elfogadtatnia magát a játékosokkal. Olaszországban talán rizikósnak gondolnak, de máshol nem – tűnődött el Rossi, hozzátéve: az olasz labdarúgásban rengeteg jó edző van régóta munka nélkül, míg másokat amint elbocsátanak egy klubtól, rövidesen lehetőséget kapnak egy másiknál.

– Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy ez hogyan lehetséges. De attól függ, hogy valaki miként képes eladni magát, kihasználni a kapcsolatait. Ez ellen nem tehetünk semmit, többé-kevésbé mindenhol érvényes. Az egyetlen megoldás, ha mindig eredményeket érünk el – zárta a gondolatait Marco Rossi.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája