Létrehozva: 2020.01.10.

Horror plasztikai műtét: csúnya vége lett a spórolásnak

Olcsón akarta megúszni a plasztikai műtétet egy nő, ez lett a veszte.

A stockholmi Angelica Isaksen igazi plasztika megszállott és közel kétmillió forintnak megfelelő összegért csináltatta meg másodjára melleit egy svéd árakhoz képest olcsó, törökországi klinikán, amit a neten talált.

Képünk csak illusztráció

A 27 éves, kétgyerekes anya azért döntött a hely mellett, mert Instagram-hirdetésekben celebek ajánlották.

Angelica mihamarabb szerette volna „formába hozni magát” egy bikinis versenyre, így a mellei mellett a fenekét is feltöltette és a hasi zsírját is leszívatta. Mikor felébredt a műtétből és kicsomagolták a melleit, rögtön látta, hogy baj van.

Pár nap múlva a mellei elszíneződtek és nagyon fájtak. Amikor visszament a klinikára, azt mondták, ne aggódjon, ez normális. Angelica visszatért Svédországba, ahol pár héten belül szétnyílt a sebe és kilátszottak az implantátumok, amiket barna folyadék borított. A nő attól félt, az implantátumok kiesnek.

Angelica orvoshoz ment, ahol megállapították, hogy antibiotikum rezisztens kórházi fertőzést kapott a műtét során. Öt napig kezelték, majd két műtétre is előírták, hogy kivegyék az implantátumokat. A kettő között Angelica csak fekhetett, hogy ki ne essenek a szilikonpárnák.

A nő ma már mindenkit arra buzdít, hogy ne fogadjon el olcsóbb ajánlatot, ha orvosról van szó.

Az eredményről készült felvételeket itt megnézheted.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

magyarnemzet.hu

Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Teljes útzár az egyik legforgalmasabb magyar autópályán, brutális tömegbaleset történt

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: egy gízai Nagy Piramis méretű aszteroida száguld felénk

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat