Létrehozva: 2020.02.01.

Meglepő felvételek: meztelenül viháncolt a kamera előtt Michael Jackson

Meztelenül ölelkezett exfeleségével, Lisa Presleyvel Michael Jackson.

Bár már több mint 10 éve halott Michael Jackson, még mindig foglalkoztatja a rajongókat, hogyan is élt egykoron a sztár. Most éppen az igazán bizarra sikerült videóján pörögnek a rajongók.

Mint kiderült, a You Are Not Alone dalához forgatott klip felvételén teljesen meztelenül viháncolt akkori feleségével, Lisa Presleyvel. A páros ölelkezett, nevetgélt még a felvétel szünetében is, bár még egy csók sem csattant el közöttük, a szexről pedig sosem volt szó a kapcsolatuk során.

Lisa Marie Presley és a világsztár 1994-1996 között volt házas. Többen tudni vélik, hogy házasságuk nem volt más, mint reklámfogás, ugyanis ekkor vádolták meg az énekest először azzal, hogy gyerekeket molesztált.

Jacko életrajzírója, Joe Borsboom beszélgetett erről az időszakról Elvis lányával, aki azt mondta, Michael Jacksonnak minden vágya volt, hogy az ő gyerekei legyenek a Király unokái. És Lisa kapcsolatuk elején még el is hitte, hogy ez valóban lehetséges lesz. Mivel azonban sosem feküdtek le egymással, de még csak együtt sem aludtak, Lisa sem akart már gyereket szülni a sztárnak.

Lisa Marie ugyanakkor egy interjújában azt állította, igenis vad szexuális életük volt az énekessel, aki mindig énekelt és sikoltozott az orgazmusa előtt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KOMPOST

Fényképes bizonyítékot tárt fel az apokalipszisről egy időutazó - Videó

KOMPOST

150 éves festmény a bizonyíték az időutazásra - Fotó

KOMPOST

Lebuktak: Vulkánba bújt el az UFO, megszólalt a szakértő

KOMPOST

„Kiráz a hideg!” - Dühös anya szelleme kísértette a házfelújítást

KOMPOST

Szörfdeszka alakú UFO száguldott el a Hold előtt - Fotó

KOMPOST

Figyelmeztet a NASA: Ütközési pályára állt egy gyilkos aszteroida

KOMPOST

Démoni baba tartja rettegésben a lakókat

KOMPOST

Sokkot kaptak az orvosok, amikor meglátták, mi van a beteg férfiasságán