Létrehozva: 2018.11.25.

A kutatók is elképedtek: ez történik velünk a halál után

Az emberi agy még mûködik a halál után.

Szerző Ripost

Sokakat kiráz a hideg az új kutatási eredményektől. A kutatók szerint ugyanis az emberi agy még azután is működik, hogy meghaltunk - így lényegét tekintve mindenről tudunk és még azt is halljuk, amikor halottá nyilvánítanak minket.

A szakértők szerint a tudat még akkor is megmarad, miután a szív már megáll és képtelenek vagyunk megmozdulni is. Úgy fogalmaztak, hogy az emberi tudat a test csapdájába esik. Mindez azonban nem tart sokáig.

A kutatást vezető Dr. Sam Parnia csapatával olyan embereket vizsgált, akik szívrohamot kaptak, beállt náluk a halál állapota, de sikerült újraéleszteni őket.

Többen arról számoltak be, hogy pontosan látták és hallották mindazt, ami körülöttük történt, miután a klinikai halál állapotába kerültek. Az eseteknél jelenlévő ápolók és orvosok megerősítették, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy az elvileg halott betegek tapasztalták.

A klinikai halál abban a pillanatban következik be, amikor leáll a szív és a vérkeringés leáll az agyban is. „Amikor ez bekövetkezik, az agyi funkciók azonnal leállnak. Megszűnnek a reflexek, a pupilla nem reagál a fényre. Ennek ellenére bizonyítékok támasztják alá, hogy egyfajta energiarobbanás következik be az agyban, amikor valaki meghal” – mondja Parina.

Az orvos szerint a "halál utáni élmények" megváltoztatják az embereket, a kutatásban részt vevők is pozitív hatásokról számoltak be - önzetlenebbek lettek, nyitottabbak a többi emberre. "Úgy érzik, új értelmet nyert az életük azáltal, hogy átélték a halált" - idézte Parinát a Daily Star.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra