Létrehozva: 2019.12.17.

A tudósok is beleborzongtak, emberi fogakból készült ékszert találtak

A fogak át voltak fúrva, és feltehetően medálként viselték azokat a kőkorszakban.

Újkőkori, átfúrt emberi fogakat azonosítottak Törökországban – írja a Gizmodo. A szakértők szerint a fogakat medálként viselhették.

A kőkorszaki emberek gyakran hoztak létre díszeket állati fogakból és csontokból, emberi alapanyagokat viszont jóval ritkábban használtak fel.

A két, mintegy 8 és félezer éves fog Çatalhöyüknél, a világ egyik legkorábbi ismert városánál került elő. A korszakból már találtak hasonló leleteket Európában, de ezek az első ilyen maradványok, amelyeket a Közel-Keleten azonosítottak.

Scott Haddow, a Koppenhágai Egyetem munkatársa kollégáival két temetkezési dombot tárt fel az ősi településnél, amikor felfedezték a fogakat. Az őrlőkön látható lyukakat obszidiánból készült apró fúrókkal alakították ki. A későbbi elemzés felfedte, hogy a fogakon olyan apró sérülések vannak, amelyek viselésből származnak.

Mivel a fogak jó állapotúak, a szakértők szerint nem kiestek, hanem kihúzták őket. A csapat úgy véli, hogy emberi fogakat csak ritka esetben és szimbolikus céllal hordtak a korabeliek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra