Létrehozva: 2016.06.11.

Elképesztő állítás: magukkal vitték Leonardo da Vincit az ufók?

Lehetséges, hogy nem is a zsenialitása miatt volt olyan okos Leonardo da Vinci? Azt állítják, hogy idegenek mutattak meg neki szinte mindent...

 

Leonardo da Vincinek olyan találmányai voltak, amelyek jócskán meghaladták korát. Nem is lehet felfogni, hogyan épített repülésre alkalmas szerkezetet, hogyan alkotta meg a tankok elődjét, de az emberi test felépítéséről is olyan tudása volt, mint akkoriban senkinek – írja a Bild. Így nem csoda, ha az ufóhívők körében megvetette a lábát az a felvetés:

lehetséges, hogy da Vincit földönkívüliek segítették?

Az ufóhívők szerint korántsem elvetendő az ötlet. Az egyik bizonyíték szerintük az, hogy több reneszánsz képen is szerepelnek földönkívüli csészealjak.

A másik elgondolkodtató tény pedig az, hogy a korabeli források arról számolnak be, hogy a festő-tudós eltűnt két évre mindenki szeme elől.

 

A feljegyzések szerint 1478-ban megkerült, és azután kezdett el utópisztikus dolgokat rajzolni, sőt még a művészeti irányzata is megváltozott.

Da Vinci életrajzából ugyan nem derül ki, hogy találkozott volna idegenekkel, de szintén érdekességként merül fel, hogy nem is volt orvos, mégis elképesztő tudása volt az emberi anatómiáról.

Vajon tényleg elképzelhető, hogy két évig egy űrhajóban volt a tudós? Vagy ez is csak egy olyan légből kapott híresztelés, mint az, hogy Leonardo da Vinci homoszexuális volt? Valószínűleg ezek a dolgok már sosem fognak kiderülni...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döntött a Fidesz az EP-listáról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

„Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak

BIZARR

Szívszorító pillanat, sokan ezt tapasztalják közvetlenül a haláluk előtt

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény