Létrehozva: 2018.01.21.

Furcsa változásokon megy át a Hold, riasztóan közel az apokalipszis

Egy ritka jelenség négy fantasztikus holdi eseményt hoz össze egy idõben, egy bizarr elmélet szerint pedig ez a világvége egyértelmû jele.

A szuper kék Hold január 31-én lesz látható az égen, utoljára ilyet az emberiség 1866. március 31-én tapasztalhatott a Daily Star információi szerint.

A Hold 31-én először kék Hold lesz, majd szuperholdként ragyog, aztán vörösre változik és aznap este még egy teljes holdfogyatkozást is végignézhetünk. Ez a négy változás az apokalipszis jele az elmélet hívői szerint.

A keresztény összeesküvés-elmélet hívők szerint a négy különálló látványos esemény a Biblia egyik versének felel meg, amely a világ pusztulását jelzi. A Hold különleges változása eszerint az elmélet szerint Krisztus földre való visszatéréséről tanúskodik, amely a napok végét jelenti.

Szerintük Lukács evangéliuma válik valóra: "És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek."

A január 31-ei szuperhold igen gyorsan következik a január 1-jei és december 3-i szuperholdak után. A NASA a jelenséget például szuperhold trilógiának nevezte el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra