Létrehozva: 2020.08.19.

Hihetetlen, ezúttal egy krumplin jelent meg Jézus

A háziasszonyt teljesen sokkolta a jelenés, de végül mégis jóízűen elfogyasztották a különleges burgonyát.

Nikki Halkerston teljesen lesokkolt, amikor kinyitotta az Aldiban vásárolt burgonyát és egy különös jelenségre lett figyelmes. Az egyik krumplin ugyanis a Messiás arcát vélte felfedezni.

Az édesanya teljesen meg van arról győződve, hogy Jézus képe jelent meg az egyik szem burgonyán, amit meg is örökített. Sőt az általában szkeptikus férjének is megmutatta a burgonyát, aki szint elismerte a hasonlóságot.

„Amint kipakoltam a konyhaasztal tetejére a bevásárolt árukat azonnal megakadt a szemem a krumplin. Sokáig néztem, de egyértelműen Jézus arca volt, ami rám nézett” – kezdte Nikki a Mirror oldalának.

Fotó: Northfoto

„Korábban láttam történeteket arról, hogy emberek megtalálják Jézus arcképét az ételeken, de én általában nem szoktam belelátni. De az teljesen nyilvánvaló volt” – tette hozzá a nő, aki azt sem tagadta, hogy a fénykép elkészülte után, elfogyasztották azt a krumplit is, amin megjelent Jézus Krisztus arcképe.

Fotó: Northfoto

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba