Létrehozva: 2017.11.16.

Kannibál démon ölt meg négy embert egy thaiföldi faluban

Közegészségügyi tisztviselõket, orvosokat és pszichológusokat küldtek ki a thaiföldi Kalasin tartományba, hogy kivizsgálják a négy férfi titokzatos halálát. A helyiek egy rémisztõ lényrõl suttognak...

A helyiek szerint a közelmúltban rejtélyes körülmények közt elhunyt négy férfi haláláért egy Porb nevű kannibál démon felelős. Ez a túlvilági lény női alakban jelenik meg és addig kísérti könyörtelenül áldozatát, amíg belső szerveiket nem sikerül apránként elfogyasztania. A rettegő falusiak annyira komolyan vették ezt a helyi folklórban létező teremtményt, hogy egyfajta tisztító rituálét kezdeményeztek egy szent remete segítségével. A szertartás alatt felajánlott dolgok megnyugtatják az éhes szellemet, így idővel távozik a környékről.

A régi thai mesék szerint Porb eredetileg egy boszorkány vagy egy sötét varázsló volt, aki megőrült az ellenőrizhetetlen varázserőtől, amit birtokolt. Halála után szellemként tért vissza, de csak úgy maradhat életben, ha elfogyasztja áldozatai belső szerveit.

Ezzel még nem is volna baj, de az eset eljutott a hivatalos szervekhez is, akik azonnal vizsgálatba kezdtek a halálesetekkel kapcsolatban, még közegészségügyi szakembereket is küldtek a körzetbe, hogy megnyugtassák a falusiakat. Azonban erre már nem igazán volt szükség, mert a tisztító rituálé olyan jól sikerült, hogy a pszichológusoknak már csak az áldozatok családjával kellett foglalkozniuk.

A közegészségügyi csoport vezetője, Dr. Pairat Songkhram elmondta, hogy a tisztviselők továbbra is vizsgálják az elhalálozások tudományos okait. A doktor továbbá utasította a csapattagokat, hogy ne mondjanak semmit, ami nevetségessé teheti a falusiak hitét.

További hátborzongató sztorikat ide kattintva olvashatsz!

Forrás: nationmultimedia.com

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra