Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.20.

Közeleg a világvége: kiderült mennyi ideje maradt az emberiségnek

Elképesztő állításokkal sokkolta a nyilvánosságot egy brit tudós. A Marsi életben látja az emberek jövőjét.

Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője a világunkat leginkább foglalkoztató kérdést járta körbe, mégpedig, hogy mennyi ideje maradt hátra még az emberiségnek.

A professzor szerint, most a legfontosabb társadalmi kihívás az emberiség élettartamának meghosszabbítása. Ennek érdekében pedig arra szólította fel a fiatal tudósokat, hogy olyan kutatási területet válasszanak, ami számít a társadalomnak. Erről szóló tudományos cikkét a Science American nevű portálon publikálta.

Fotó: Pixabay

Ugyanis arra a feltételezésre jutott Richard Gott asztrofizikus által jegyzett publikációja alapján, hogy a földi technológiai civilizáció a története közepén járhat. Vagyis a statisztika szerint a modern civilizáció valószínűleg a felnőttkorát éli most, amely legfeljebb még néhány évszázadon át tarthat.

Mindennek ellenére Avi Loeb úgy gondolja, hogy az emberiség végül felülkerekedhet a statisztikán. Képes lesz reagálni a fenyegető körülményekre, ezzel meghosszabbítva a civilizáció jövőjét. Sőt az emberiség jövőjét abban látja a legbiztosabbnak, ha új égitesteken képes letelepedni.

Avi Loeb egyébként azt állította, néhány éve egy idegen szerkezet suhanhatott át a Naprendszeren. Szerinte létezik földön kívüli technológia, amit az emberiségnek érdekében állni felkutatni. A tudós úgy gondolja, hogy efféle idegen technológia lehet a kulcsa az emberek számára az idegen bolygók meghódításához.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba