Létrehozva: 2020.06.06.

Ledöbbent a gazda: kétfejű és három fülű báránya született – videó

Először azt hitte a gazda, ikrek lesznek, majd őrültnek gondolta magát.

Teljesen megzavarodtak az argentin mezőgazdák, amikor egy juh két fejjel és három füllel rendelkező bárányt hozott a világra. A mutáns bárány csupán néhány napig élt, majd meghalt egy egyetemi laborban.

Argentína központjában, Rio Negro tartományában lévő Coronel Beisle közösségében született egy farmon a mutáns bárány.

Juan Carlos Sarasola gazda körülbelül 50 juhot tart a farmján, a férfi a Daily Star oldalnak mesélt a különös esetről.

„Nem tudtuk, mit kell tennünk. Úgy gondoltuk, hogy az egyik utód meghalt és valójában ikrek voltak” – nyilatkozta Juan, aki egy munkást kért meg, hogy segítse az ellésben az anyaállatot.

A nőstény állat nagyon megszenvedte a szülést, így lepihentették, és egy cumiból etették meg a mutáns bébit. Ekkor látták meg, hogy valójában nem ikrekről van szó, hanem a báránynak két feje és három füle van.

„Mikor megláttam, azt hittem, hogy megőrültem” – nyilatkozta a gazda, aki később csak egy nejlonzsákkal mert hozzányúlni az ijesztő lényhez.

„Az egyik fej szájával elvette a tejet, míg a másik fej orrán jött ki a felesleges tej” – emlékezett vissza elképedve a munkás.

A munkás azt is elárulta a lapnak, hogy a borjú nem bírt lábra állni, mert túl nehéz volt számára a két fej, de egyéb bajba nem volt.

Végül a gazda és a felesége lépett kapcsolatban a Rio Negro Egyetem Állatorvosi Kórházának professzorával, akik elszállították az állatot további elemzésre.

Az nem világos, hogy mi okozta a rendellenességét, és állítólag a bárány négy nappal később meghalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak