Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.30.

Sokkot kaptak a rendőrök, amikor kiderült, mit művelt akció közben a férfi, akit éppen igazoltatni akartak

Döbbenetes és véres tettét a férfi úgy hajtotta végre, hogy közben az igazoltatás elől menekült. Még a sokat látott rendőröket is kikészítette a látvány.

Véres öncsonkításba torkollott egy közúti igazoltatás Tennessee-ben szerdán: a járőrök egy autóst akartak figyelmeztetni, aki parkolásával feltartotta a forgalmat. A 39 éves férfi, Tyson Gilbert azonban elhajtott a helyszínről; és menekülés közben levágta a péniszét, majd kidobta a Hondája ablakán.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A rendőröket sokkolta a véres tett: az igazoltatás elől menekülő férfit több kilométeren keresztül üldözték, és valamikor a hajsza közben a zavart férfi levágta a péniszét. Egy alkalommal megállt egy mellékúton, kinyitotta a kocsiajtót, hogy a rendőrök lássák a véres ágyékát. „Anyaszült meztelen volt, és minden tiszta véres volt” – nyilatkozta az egyik rendőrtiszt a Newsweek-nek. A rövid megállás után a zavart férfi szinte azonnal be is csukta az ajtót, és tovább hajtott. A rendőrök végül az útra kihelyezett tüskékkel állították meg a férfit, aki defektes gumikkal is még jó ideig menekült előlük. Végül sikerült elzárni az útját, és egyből kórházba vitették az öncsonkító férfit, aki azt mondta, azért vágta le a férfiasságát, mert a rádióban azt mondták neki a hangok, hogy tegye meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba