Létrehozva: 2020.10.17.

Meggondolta magát a szellemekkel szexelő nő, erre senki sem számított

Állítása szerint több kísértettel is járt már, mire megtalálta az igazit. Boldogan szervezte az esküvőjüket, sőt, közös gyerekekről álmodozott; de, ahogy minden románccal előfordulhat, itt is homokszem került a gépezetbe.

Alaposan meghökkentette a közvéleményt egy harmincas nő, amikor bejelentette, hogy megtalálta élete párját – aki egy kísértet. Amethyst Realm két éve több helyen is úgy nyilatkozott, hogy a hús-vér férfiak egyáltalán nem érdeklik, viszont már több tucat szellemmel volt randija, sőt, szeretkezett is velük. Aztán rátalált Ray-re, akivel el is jegyezték egymást. Akkor azt mondta, a férfi hangját nem is hallotta, csak a eljegyzéskor; viszont akkor ősinek és nagyon bölcsnek hangzott, és úgy sejtette, nagyon régóta bolyong a Földön. Mostanra azonban kiderült, hogy Ray is éppen olyan pasi, mint a többi; ugyanis hatalmas csalódást okozott a nőnek...

Fotó: Pixabay.com

Egy reggeli műsorban Amethyst elmondta, hogy Ray elkezdett eltünedezni, sőt, azóta, hogy tavaly májusban együtt nyaraltak, teljesen megváltozott. A nő úgy sejti, rossz társaságba keveredhetett, mert goromba lett vele, és sokszor nem egyedül tért vissza a közös házukba, hanem hozott magával más kísérteteket is, akik jó pár napig velük laktak.

Amethyst arra gyanakszik, hogy Ray drogozni és bulizni kezdett, mert a haverjai, akiket hazahordott, részegen hangoskodtak, törtek-zúztak. Ezért kerek perec megmondta Ray-nek, hogy közöttük mindennek vége. Pedig, tette hozzá, gyereket is akartak, és azt hitte, végre megtalálta a nagy Ő-t…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba