Létrehozva: 2020.03.04.

Meglepő dolgot rögzített a NASA marsjárója, beindultak a találgatások

Az élénk fantáziájúak szerint nem kizárt, hogy a felfedezésnek köze van a földönkívüliekhez.

Szerző Doris

Rejtélyes kráterre bukkant a Mars egyik vulkánján a NASA marsjárója – számolt be róla a Daily Star.

Fotó: NASA

A Pavonis Mons nevű vulkánon található lyuk a tudósok szerint valójában egy föld alatti bejárat, és már 2011-ben tudomást szereztek róla, azóta vizsgálják.

„A kutatások és az újabb fotók alapján megállapítottuk, hogy a kráter körülbelül 35 méter átmérőjű, a föld alatti vájat pedig nagyjából 20 méter mély lehet. Az egész nagyon érdekes, arra enged következtetni, hogy van élet a vörös bolygón” – magyarázta Robert Nemiroff, a NASA egyik kutatója.

Az élénk fantáziájúak szerint persze azt sem lehet kizárni, hogy a kráter a földönkívüliek műve, ezt azonban eddig nem bizonyította semmi.

A NASA bejelentette, hogy tovább fogják vizsgálni a krátert.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Szellemként is védi gazdáját a bajai pitbull: videón, ahogy éberen figyel

BIZARR

Ez durva: hátborzongató jóslattal állt elő az élő Nostradamus

BIZARR

Tényleg létezik a fáraók átka? Kiderült, mi áll a legenda hátterében

BIZARR

„Hirtelen megláttuk ezeket a fényeket” - Naplementében bukkant fel három UFO

BIZARR

Sokkoló pillanatok: maguktól mozogtak a ruhák a szekrényben

BIZARR

Sokkot kapott az apa: szellem akarta elragadni alvó kisfiát - Fotó

BIZARR

Rémisztő, mit talált a térképet böngészve: videón a felfedezés

BIZARR

„Az idegenek lilák és nem zöldek” – állítja egy új tanulmány