Létrehozva: 2018.12.04.

Megrázó fotó: Így öltöztették fel öccse temetésére a tündéri kislányt

A gyászoló család úgy érezte, elhunyt kisbabájuk szelleme így mindig velük marad.

Szívszorító módon emlékezett meg elhunyt öccséről a másfél éves Hallie-Mae, aki mindössze néhány órán át lehetett együtt testvérével. A szülők már tudták, hogy a kisfiú meg fog halni, ezért bevitték a kórházba Hallie-t, hogy elbúcsúzhasson tőle.

Ekkor készültek azok a megható közös képek, amiket egy különleges eljárás segítségével rányomtattak a kislány ruhájára, amit később a temetésen viselt - írja a Mirror.

Bár Hallie kétségkívül nagyon megrázó látványt nyújtott, az látszott, hogy büszkén viseli a ruhácskát, miközben utolsó útjára kísérték testvérét, Lucast, aki mindössze 9 órát élt.

A gyászoló anyuka még várandóssága huszadik hetében tudta meg, hogy a magzat szíve csak félig működik, és mindössze 50% esélye van a túlélésre. Jasmine végül úgy döntött, mindenképpen szeretné a világra hozni a kisbabát. Bár Lucas valóban megszületett, egy óra múlva hirtelen szívmegállása volt, és bár az orvosok akkor még megmentették, 8 órával később elhunyt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra